2015. 03. 17.

10. rész

-Mi van?- kérdezte vissza halkan. Oliver csak vigyorgott. -Ez most komoly? Úgy értem ... baszki.- röhögött kínjában Gyuri. -Teljesen. Szóval, mit írjak?- tartotta fel a telefonját. -Még szép!- vágta rá mindenki nevében Alex. Oli ismét pötyögni kezdett, közben Hannah tanulmányozta döbbent arckifejezésünket. Andrew Dennis Biersack ránk ér. Értitek, ránk. Pár ismeretlen emberre a föld másik részén, akikkel életében nem találkozott még és valószínűleg nem is fog. -Egy köszönömöt elvárnék.- közölte Oli mosolyogva. -Elég, ha kapsz reggelit?- kérdezte Alex. -Rohadj meg. -Én is szeretlek! Alex az öccse kezébe nyomott egy csomag müzlit. Túl nagy erőfeszítés lett volna kibontani, beleönteni egy tálba, majd tejet önteni rá. Oli vágott egy " ezt ugye nem gondolod komolyan? " arcot, mire Alex bólintott egyet. -El sem hiszem, hogy a bátyám vagy ... -rázta a fejét, majd kibontotta a müzlit és elkezdte enni. Udvariasan végigkínált vele minket is. -De hogy-hogy beszél velünk? Miért ér rá?- vallatta tovább Gyuri. -Hát figyelj ... -kezdte Oli teli szájjal -Vegyünk például engem. Nekem is van szabadidőm.- mormogott valami hasonlót. A müzlitől nem lehetett tisztán érteni. -És miért beszél velünk?- kérdezte Csongi. -Azért annyira nem köcsög a gyerek.- nyelt egyet.- Meg amúgy is nemrég szakított Hanna-val, gondolom több szabad ideje lett. -Velem?- szólalt meg a háttérben Hannah. -Nem, a Merjossal. A H betű nélkülivel -legyintett Oli. -Szakítottak?- kérdeztünk rá egyszerre. -Aha.- vont vállat. -Miért? -Mit tudom én. Nem avatott be túl sok dologba. Emésztenünk kellett a dolgokat. Hajnali négykor Skype-olunk a Black Veil Brides énekesével, aki mindenféle kikötés nélkül beleegyezett a dologba. Kirázott a hideg a gondolattól, amikor elképzeltem, milyen lesz. Igaz, már megvolt a fejemben milyen is lehet, viszont most ... Most tényleg megtörténik. Pár perc után megszólalt Gyuri. -Basszus, most esik le a dolog ... Most jövünk neked eggyel? Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg komolyan gondolta-e a kérdést. -Egy sörrel.- biccentett Oli. Gyuri megkönnyebbülten kifújta a levegőt. -Mások nem nagyon mondhatják el magukról, hogy beszélnek a BVB frontemberével.- jelentette ki Zsófi, mintha nem lettünk volna tisztában a dologgal. -Hosszú lesz a maradék ... - Alex ránézett az órájára. - ... 16 óra. -Ahajj ... - nyögtem fel fájdalmasan. -Nyugi, hamar túl leszünk rajta!- próbált jobb kedvre deríteni Csongi. Aha. Hamar túl leszünk rajta, mi? A percek óráknak tűntek, mint minden sablonszövegben. Elviselhetetlen volt. Amikor azt hittem, hogy végre közel vagyunk kiderült, csak 1 óra telt el. -Oh, I lost my fucking mind ...- kezdtem el vinnyogni az Asshole-t, miközben a szőnyegen feküdtem. -It happens all the time ...- folytatta Oliver. -'Cause I can't stand myself ...- szállt be Anna is. -I'm an asshole baby..-énekelte Alex teljesen őszinte lelkesedéssel. Se. A hosszú órák (percek) után nemigen volt kedve ehhez. Mondjuk megértem. Ki az a beteg ember, aki ilyen helyzetben elkezd énekelni egy Seggfej című számot? Ja, várj ... Mindegy. -Ha már van laza 14 óránk mivel töltsük el?- kérdezte Csongi. -FELELSZ VAGY MERSZ?- csillant fel egyből Anna szeme. -Sosem lesz jó vége.- hurrogta le egyből az ötletét Gyuri. -Alex, hozod a gitárod?- kérdezte az öccse. Válaszul felállt, besétált a szobájukba, majd visszatért a hangszerrel. Leült a földre. Mi követtük őt, s ugyanezt tettük. -Akkooor ... -kezdett el gondolkodni. -Hangolódásképpen.. Elkezdte játszani a Saviour-t, amit mi azonnal felismertük. Kórusban kezdtük énekelni, a szomszédok örömére. Ezután jött a Rebel Love Song. Az ujjait szaporán helyezte a húrokra, miközben pengette őket. Így már kevésbé volt keserves az idő múlása. -Alone at last we can sin and fight ...- kezdte Anna. Alex letette a gitárt, gondolta megoldja egyedül is. Mosolyogva nézett a barátnőjére. Mi boldogan vonyítottuk tovább a Knives And Pens szövegét. Mikor (végre) elment a hangunk, meg amúgy is meguntuk a karaoke-zósdit, visszaültünk az eredeti helyünkre. Alex az ölébe vette a gitárt, s dobolt rajta. -Még hány óra?- kérdeztem kínkeserves, eltorzult arckifejezéssel. Nem volta biztos benne, hogy akarom hallani a választ. -Tizen ...- nyelt egyet Gyuri. -Tizenkettő. -Na baszdmeg.- fejeztem ki örömömet, miközben hátravetettem a fejem, s fejjel lefelé bámultam a szoba berendezését. Belefájdult a fejem, így inkább abbahagytam. -Bezzeg máskor olyan gyorsan telik az idő.- jegyeztem meg. -Mit szoktunk általában csinálni?- kérdezte Gyuri. -A kajánkat zabáljátok.- vágta rá Anna. Csongi kérés nélkül kisétált a konyhába, majd egy zsömlével tért vissza. -Ki kér?- kérdezte fapofával. Gyuri elvette tőle, majd enni kezdte. -Beszéljük meg, hogy miért akarjátok megcsavargatni a " bimbimet " - hozta fel az ötletet Oliver. -Ne beszélj többesszámban!- figyelmeztette Alex. -Vagyis ... áh, mindegy.- legyintett egyet, miközben ránk nézett. -Hát figyelj ... Nézz magadra! Baszki, meleg lennék miattad!- röhögött Gyuri, majd hirtelen komoly arcot vágott. -Ne vedd komolyan. -Oké. Itt az ideje mennünk, sziasztok!- mondta Hannah, majd elindult az ajtó felé. -Örülök, hogy megismertelek titeket!- követte Oliver. -TÍZ ÓRA!- üvöltöttem be, mikor megnéztem az időt a telefonomon. -EZT MÁR FÉLLÁBON IS KIBÍRJUK!- lelkesedett be Zsófi. -Van egy ötletem. Mivel köztudott, hogy ha alszunk gyorsabban telik az idő, mi lenne, ha azt tennénk? Amúgy is bírnunk kell valahogy ... - hozta fel Anna. Hirtelen isteníteni kezdtük az ötlete miatt, majd megbeszéltük, hogy pontosan 2 órára beállítjuk az ébresztőnket. Alexék kihoztak pár takarót meg párnát, s ledobták a földre. Mindenki elhelyezkedett. Nem akartunk ellenkezni az ötletükkel. Ha már kaját adnak ... Szóval sorban lefeküdtünk. Balról jobbra haladva :Gyuri, Zsófi, én, Csongi, Alex, Anna, Hannah, majd Oliver. Az elalvással semmi problémánk nem volt. Ha bomba robbant volna, akkor sem mozdulunk el. És végre, pontban kettőkor felébredtünk az ébresztők gyönyörű (se) hangjára. -Basszus.- mondta Alex, elnyomva egy ásítást. -Két fucking óra.- jegyezte meg Zsófi. Mellesleg mániánk volt angol szavakat használni a magyar mondatokban. -RENDBE KELL SZEDNI MAGUNKAT!- eszmélt fel Anna. Mindenki megrohamozta a fürdőszobát. Arcot mostunk és megpróbáltuk eltüntetni a fáradtság legapróbb nyomait is. Az elvetemültebbek ( értsd: Gyuri ) még zuhanyozni is elmentek remélve, Andy érezni fogja az illatukat. Gyomorideggel ültünk a laptop előtt, várva a Skype-hívást. -Csak szólok, ha bámuljátok a képernyőt nem fog előbb hívni.- jegyezte meg Oli. -CCCSSSS!- csitítottuk egyszerre. Lassan eltelt a maradék két óra. Nagyon, nagyon, nagyon lassan. 4 : 06-kor elkezdett csörögni a Skype jól ismert hangja. A hívó neve Andy Biersack. Elővettük a lehető legjobb angoltudásunkat. Visszafojtott lélegzettek felvette Alex. Pár másodperc múlva betöltött a kép, hallottuk a háttérzajt. -Sziasztok!- mosolygott a kamerába Andy Biersack. A kiejtése .... ahww. Nem hittük el, kit látunk. Akkor hihetetlennek tűnt. -Hát ... Ők lennének azok.- vette át a szót Oli. -Hallod, jól vannak?- röhögött Andy. Erre mi is elkezdtünk nevetni, csak úgy a saját szerencsétlenségünkön. -Szólaljatok már meg!- vihogott most már Oli is. Magamban megpróbáltam átszellemülni. Összeszedtem minden bátorságomat, s lazán - faszán elkezdtem beszélni. -Szia Andy, jesszusom, hogy vagy? -MEGSZÓLALT!- kiáltott fel.- Amúgy jól. Ti?- mosolygott. -Mi is. Végül is, csak Andy Biersack-el beszélünk.- vont vállat Alex. -Gondolom nekem nem kell bemutatkozni, viszont a neveteket nem tudom.- közölte. Sorban bemutatkoztunk. Legalábbis próbáltunk. Andy egyszer elismételte a nevünket, csak hogy biztos legyen benne. -Hallod, nagy kérés lenne nekik egy kis privát koncert? Ahogy látom, nem nagyon hiszik el ... - intézkedett Oli. -Nem kell. Nekünk már ez is sok ... - dadogta Zsófi. -We scream, we shout, we are the Fallen Angels ... - énekelte Andy gyönyörű hangjával. Mi elkezdtünk vokálozni. -Ezt nem hiszem el ... - kezdte Alex. -Még most sem?- röhögött Andy. -Pedig már komoly húsz perce beszélünk. Tényleg, most jut eszembe. Mennem kéne ... -Oké, megértik. Figyelj, valamikor megismételhetnénk ezt?- kérdezte Oli, majd elvette előlünk a laptopot. Válaszul Anna bokán rúgta, mire Oliver felkiáltott. Andy meglepődött, de folytatta. -Persze, miért ne? Mondjuk ... Holnap ugyanekkor? -Tökéletes. Na, gyertek, köszönjetek!- szólt nekünk. Felálltunk majd elkezdtünk integetni, s kiáltozni. Andy is ugyanezt tette, majd kinyomott minket. -Baszki. Ez kész. Ilyen nincs. Ilyen. Nincs.- ült le Alex.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése