2015. 03. 21.

11. rész

3 HÓNAPPAL KÉSŐBB


-Andy, nagyon akadozol!- kiabált Anna, miközben bámulta a képernyőt.
-Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy várlak titeket! Ennyi, sziasztok!- integetett, s le is rakta.

Másnap délelőtt már a repülőtér termináljában voltunk. A gépünk húsz perc múlva szállt.
-Készen álltok Amerikára?- kérdezte Alex, miközben leült egy fekete, műanyag székre.
-Természetesen.- válaszolt Gyuri.
3 hónap alatt elég rendesen összebarátkoztunk Andyvel. Szinte hetente Skype-oltunk vele, most meg egy repülőtéren állunk és várjuk a gépünket Amerikába.
Egy este, amikor zaklattuk Andyt, felhozta, hogy simán meghívna minket magához. Ennyi kellett nekünk, egyből ledumáltuk vele a dolgot.
-Indulhatunk a kapukhoz?- kérdezte Csongi. A csomagjainkat már lerendeztük, csak ez maradt hátra az útig.
Bizonytalanul bólintottam egyet, majd megfogtam a kezét. A többiek is felálltak, követve minket.
Megkerestük a mágneskapukat. Nem volt valami vészes sor, viszont rövidnek sem mondanám.
Beálltunk a végére.
Anna volt az első, aki sorra került. Átlépett a kapun, az rögtön besípolt. Előjöttek a biztonsági őrök és elkezdték végigmotozni. Minden fém dolgot elvettek tőle, mégis újra és újra sípolt. Legalább tíz percig keresgélték a tárgyakat. A többi utas eléggé megutálhatott minket ez idő alatt.
Hirtelen eszébe jutott Annának, hogy a törésnek köszönhetően fém van a lábában. Kitúrta a zsebéből a gyűrött orvosi igazolást, mire az őrök megrázták a fejüket és tovább engedték.
Őt követte Alex. Az éles hang nem szűnt. Levette a pecsétgyűrűjét, s ő is továbbhaladhatott.
Gyuri gond nélkül átmehetett. Semmi hang. Mikor átlépett lenyomott egy örömtáncot, majd odaállt a többiekhez.
Zsófi elfelejtette kivenni a fülbevalóit, így egész hamar meg lett a bibi.
És jöttem én. Minden fém dolgot levettem, kivéve a nyakláncomat, szóval nem meglepő a hang. Mire sorra kerültem már meg is szoktam.
Csongi szintén bent hagyta a fülbevalót. Kivette, majd átjött hozzánk.
Olinál és Hannah-nál semmi gond nem volt. Ők már tapasztalt repülők voltak.
-És pont Gyurinál nem sípolt be.- jegyezte meg röhögve Csongi.
-Hagyjatok, én jó kisfiú vagyok!- jelentette be.
-TISZTELT UTASAINK. A LOS ANGELES-BE INDULÓ GÉPÜNK HAMAROSAN FELSZÁLL. KÉRJÜK UTASAINKAT, SZÁLLJANAK FEL. KÖSZÖNJÜK!- mondta egy hang monoton hangerővel.
-Hát, Amerika félhet.- mosolygott Anna.
Megkerestük a gépünket, majd felsétáltunk rá.
-Próbáljunk olyan helyeket keresni, amik közel vannak egymáshoz.- mondta Alex, majd egyből lefoglalta a hármas székeket. Mellé ült Anna.
-Ülsz velünk?- kérdezte, mikor elhaladtam mellettük.
-Aha.- mondtam, majd leültem mellé. -Csongi, menj Gyuriékhoz!
-Oké!- intett vissza, majd helyet foglalt mellettük.
Oliék ketten ültek.
-Élmény lesz 16 órán keresztül egy helyben ülni.- mondta Alex, majd hátradőlt a széken.
A székek mellett sétált a stewardess.
-Elnézést, kérhetnénk egy csomag mogyorót?- kérdezte tőle Anna.
-Persze!- ránk mosolygott, majd a kezébe nyomta a zacskót. Továbbsétált.
-Kell?- tartotta felénk a zacskót Anna. Vettünk belőle, majd elkezdtük vele dobálni az előttünk ülő Gyuriékat.
-Mit csináltok?- fordult hátra Zsófi röhögve.
-Semmit.- vágtuk rá egyszerre, majd visszafojtott nevetéssel ültünk tovább. Jobbnak láttuk inkább enni a mogyorót.
-A FELSZÁLLÁS MEGKEZDŐDÖTT.- szólt a jól ismert hang.
Kinéztünk az ablakon. Pont a szárnyak mellett volt a helyünk. A gép felemelkedett, majd Anna elkezdett huhogni, mikor látta, hogy a levegőben vagyunk.
-Még most sem hiszem el.- vigyorogtam.
-Ideje lenne.- mosolygott Alex.
Kegyetlen volt ez a 16 órás repülőút. A felét végigaludtuk, a többi részében ismét elővettük a mogyorókat és terrorban tartottuk a társaságunkat.

-Nem hiszem el!- nyújtózkodtam, mikor végre megérkeztünk és leszálltunk a gépről.
Kézbe vettük a csomagjainkat.
-Amerika, baszod.- röhögött Csongi, majd beállt mellém.
-Akkor most elő kéne vennünk az angoltudásunkat?- kérdezte Gyuri.
-Amennyiben nem beszélsz valami más nyelven a magyart leszámítva.- válaszolt neki Alex.
-Oké, akkor keressünk két taxit.- mondta Oli, miközben beleásított a mondatba.
A parkolóban rengeteg sárga taxi állt. Odasétáltunk az elsőhöz, majd megkérdeztük, elvinne-e minket Andy címére.
Közben rájöttünk, hogy nem férünk be egy autóba, ezért a következőhöz is odamentünk.
Elosztottuk magunkat. Út közben rengeteg autót láttunk. Hál'istennek dugóba nem kerültünk. Fél óra alatt oda is értünk. Kifizettük a fuvart, majd a járdán megálltunk.
-Szóval ez Andy háza?- kérdezte Zsófi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése