2015. 04. 14.

17. rész

Másnap reggel szokásunkhoz híven az ebédlőben reggeliztünk. Alex épp kiélvezte az Andy nélküli időt, mikor az említett személy betoppant, s a barátnőjéhez ment.
Beszaladtam a szobámba a telefonomért, majd nem sokkal később vissza is mentem.
Ismét ránéztem az előttünk ülő párra.
Anna épp Andy ölében ült, miközben egymást etették a reggelivel. Így átgondolva tökéletesen illettek egymáshoz, bár ott magamnak sem akartam bevallani. Andy elvette Anna arcából a haját, majd egy puszit nyomott rá. A lány csókkal viszonozta ezt.
Rápillantottam Alexre, aki mellettem ült.
-Jól vagy?- kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja.
-Nem.- válaszolt hanyagul.
Ezután elkezdte a körme melletti bőrt kapargatni. Nem bírtam levenni a szemem a karjáról. Elképzeltem, ahogy neki is tele van hegekkel. Ez a gondolat elkezdett nyugtalanítani. Hirtelen megfogtam a karját és feltűrtem a pulcsija ujját, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg nincs rajta semmi. Hál' istennek csak a tetoválását láttam.
-Mit csinálsz?- nézett rám furcsán Alex.
-Én ...- kerestem a szavakat. -Bocs. Semmit.- vettem le róla a kezemet, majd kerültem Alex pillantását.
A fiú válasz helyett behúzott a szobába.
Én csak a padlót bámultam. Nem akartam magyarázkodni, vagy ilyesmi.
-Mit csináltál a karommal?- törte meg a csendet Alex.
-Semmit.- mondtam halkan.
-Akkor majd én is random embereknek kicsavarom a karját.- ült le az ágyra. Megütögette az ágyat jelezve, hogy üljek le. -Na, mondd el.
Helyet foglaltam.
-Csak megnéztem, hogy nem csináltál-e magaddal valamit. Hülyeség, mindegy.-legyintettem.
Elmosolyodott.
-Ne vágj ilyen fejeket.- szóltam rá, majd gyengéden ledobtam egy párnával.
-Nyugi, nem kell ennyire aggódni.- fogta meg a kezem. -Meg amúgy is, ha akármit csinálnék, nem a legfeltűnőbb helyen tenném. Annyira hülye azért nem vagyok.
-Akkor hol?- kíváncsiskodtam.
-Valahol, ahol jobban takarja a ruha.- igazította meg a haját.
Elgondolkoztam a válaszán.
-Vedd le a ruháid.- néztem mélyen a szemébe.
-Mi?- ráncolta homlokát, amit itt-ott sötétbarna hajszálak takartak.
-Vedd le a ruháid.- ismételtem meg magam.
-Miért?- állt fel.
-Légy szíves.- követtem a példáját.
-Egyszer olyan szívesen belenéznék a nők fejébe.- gondolkodott el, miközben elkezdte levenni a pólóját.
Miután csak fekete boxere takarta a testét, körbefordult. Én tüzetesen végigtanulmányoztam.
-Megnyugodtál?- tárta szét a karjait Alex.
-Mondjuk.
-Mit akarsz még látni?
Azt inkább ne részletezzük ... - gondoltam magamban.
-Ennyit. És bocs.- szólaltam meg végre nagyot nyelve.
Felvette a földről a ruháit, majd visszaöltözött.
Visszaértünk az ebédlőbe, ezzel megszakítva Andy bejelentését. A kedvünkért megismételte az elejét.
-Mint már mondtam, szeretnélek elvinni titeket a stúdióba, hogy lássátok, hogyan szoktuk felvenni a dalokat. A többiek is ott lesznek és Gyuri, légy szíves, fegyelmezd magad. Anna, ne piszkáld a tagokat.- magyarázta Andy, majd csörögni kezdett a telefonja, s el is tűnt a szobából.
-Nem zaklathatom a hajukat.- biggyesztette le az ajkait Anna, mintha egy egész világ tört volna össze benne.
-Majd este zaklathatod Andy farkát, nyugi van.- fogta meg a vállát Alex.
-Veled ellentétben, nekem van kit zaklatnom.- vágott vissza.
-Veled ellentétben, én nem csaltam meg azt az ember, aki eddig a világot jelentette nekem.- folytatta Alex a " veszekedést " .
-Azt az embert én sem csaltam meg.- vont vállat Anna, mire kínjában röhögni kezdett.
-Elviselhetetlen vagy.- szólalt meg végül Alex.
-Mégis elviseltél évekig.
-Nem is értem.
-Én sem. Hogy bírhattam ki veled eddig?- tette fel a kérdést magának.
-Ne is törődj azokkal a pillanatokkal, amikor csak ketten voltunk. Én ismertem azt az oldalad, amit senkinek sem mutattál meg. Jesszusom, és én még meg akartam kérni az utolsó nap a kezed ... - nevetett Alex továbbra is.
-Meg akartad kérni a kezem?- kérdezett vissza.
-Hát ... nem lett belőle semmi.- mondta Alex.
Ennek a " cuki " beszélgetésnek Andy vetett véget. Lecsitított mindenkit, majd elküldte  Annát és Alexet a ház két végébe, csak mert  " ott felejtett valamit és nem akar elmenni érte " .
-Hosszú lesz ez a pár nap.- jegyezte meg Hannah.
Nemsokára visszaértek Andy bőrkabátjával és napszemüvegével, szóval indulhattunk is a stúdióba.
Izgalom fogott el a röpke 20 perces út alatt, hisz mégiscsak látom a Black Veil Brides-t, miközben dalokat vesznek fel.
Alex tovább " duzzogott ", amíg a be nem mentünk.
Amikor beértünk a stúdióba azonnal megláttam a hangfalak és keverőpultok tömkelegét. Egy ilyen pult előtt állt a hangmérnök is, meg a többi tag. Úgy tűnt, csak Andyre vártak. Sajnos eléggé lelassítottuk a fiút az utolsó napokban.
Bemutatott minket a hangmérnöknek, majd azonnal bement az üvegablakos, teljesen süket szobába.
A helyiségben még rengeteg olyan dolog volt, amiről halvány lila gőzöm sincs, hogy mi az, vagy egyáltalán mire jó.
Miközben nézelődtem, Andy elkezdte énekelni az új albumról a Stolen Omen című számot.
-Sosem hittem volna, hogy egyszer valaha látni fogom ezt.- jegyezte meg hangosan Gyuri.
Az összes szem Andyre szegeződött. A BVB tagjai elmélyülten hallgatták a fiút, s miután végzett, kikérte a véleményüket.
-Milyen volt?
-Szerintem túl sok benne a scream-elés.- jegyezte meg Alex. -Van a túl kevés, a pont jó és a kurva sok kategória. Na ez az utóbbiban van.- állt karba tett kézzel, s úgy csinált, mintha tényleg értett volna a dologhoz.
-Szerintem pont jó.- jelentette ki Andy.
-Az egy dolog. Én vagyok a hallgató, nekem kell, hogy tetsszen. Szóval ja. Szerintem kicsit fogd vissza magad. Nyugi, az emberek elhiszik, hogy te tudsz ilyet. Nem kell minden másodpercben megmutatnod nekik.- felelt Alex unottan.
-Nekem tetszik.- vonta meg a vállát Anna.
-Andy vagy a szám?- vett a szájába egy cigarettát.
-Baszki, mellette nem lehet normálisan dalokat felvenni!- jött ki Andy a szobából, miközben Alexre mutatott.
-Bocs.- emelte fel mindkét kezét, majd kisétált.
-Oké, remélem most már minden gond nélkül fog zajlani és folytathatjuk a felvételt.- mondta a hangmérnök. Biztos elege lett Alexből ennyi idő után is.
-Szerintem a végén csak egyszer legyen a refrén.- mondta Jeremy.
A nap folyamán még párszor felvették a dalt, mindig valami apróbb módosítással. Végül megszületett A Tökéletes Szám.
Alex egész idő alatt nem jött vissza a stúdióba. Nem tudom, hová mehetett annyi időre.

-Oké,ennyi volt mára.- mosolygott a producer Andyékre. -Ha gondoljátok mehettek.
-Meg szeretnélek hívni titeket egy kávéra, persze csak ha beleegyeztek.- karolta át Andy Annát.
-Nekem oké.- mondta először Zsófi.
-Felőlem is.- szállt be Oli.
-Tudok egy jó kávézót. Indulhatunk?- sétált Andy az ajtó irányába.
-Menjünk.- ment előre Hannah.
Mivel velünk jöttek Jinxx - ék is nem fértünk be egy autóba, úgyhogy a fele csoport Oliver kocsijával ment.
Én egyből beültem Alex öccse mellé az anyósülésre.
Velünk jött Hannah, Anna, Gyuri és Andy. Nem tudom,hogy fértünk be hatan, de megoldottuk.
-Nem kéne szólni Alexnek?- kérdezte Hannah.
-Majd ha véletlenül itt hagyjuk, akkor telefonál.- vont vállat Anna.
A kávézó elég közel volt a stúdióhoz és Andy házához is. 10 perc alatt meg is érkeztünk.
-Mit kértek?- kérdezte a pincércsaj, amikor leültünk.
-Szerintem mindenkinek egy sima kávé lesz.- nézett körbe kérdő tekintettel Andy. Mindenki bólintott. A lány látszólag eléggé meglepődött, amikor a Black Veil Brides beült hozzájuk kávézni.
Pár perc múlva meg is hozta a rendeléseket.
Mosolyogva megköszöntük, majd elkezdtük inni.
Idő közben eszembe jutott, hogy Alex még mindig nem érkezett meg. A nap további részében idegesen doboltam az asztalon.
Anna szája tejszínhabos lett. A mellette ülő Andy megpróbálta letörölni, de a lány nem engedte neki. Nem volt más lehetősége, úgyhogy lesmárolta róla a habot. Erre mindenki elkezdett röhögni.
Épp indulni készültünk, amikor eszembe jutott valami. Ha már úgyis közel voltunk Andy házához, gondoltam sétálok egyet egyedül.
Miután Andy meggyőződött róla, hogy tényleg tudom, merre lakik, otthagytak a kávézó előtt. Innentől kezdve egyedül kellett boldogulnom a városban, ahol senki sem ismer, és én sem ismerek senkit.
Az elején egész jól megvoltam. Nézelődtem, minden hepi volt, aztán egyszer csak rájöttem, hogy rohadtul nem tudom hol vagyok és merre kéne mennem.
Próbáltam nyugodt maradni, bár ezt az érzést legyőzte a pánik.

Kikerestem Anna számát, majd felhívtam. Négy csöngés után felvette.
-Szia!- köszönt először ő.
-Szia! Figyelj, ez elég kínos lesz és előre megkérlek, hogy ne röhögj.- mondtam lassan.
-Mit csináltál? -kérdezte olyan hangsúllyal, mintha már akkor lefárasztottam volna.
-Öhm ... Asszem eltévedtem.- jelentettem ki. A vonal túlsó végén hangos röhögés hallatszott.
-Ez komoly?- kérdezte visszafojtott nevetéssel.
-Aha. És amúgy kurva ideges vagyok.
-Alex legalább megvan?- érdeklődött.
-Dehogy.
-Oké, először nyugodj le.
-Itt állok valahol a városban gyomorgörcs és egy doboz cigaretta társaságában. Szerinted?- túrtam bele a hajamba.
-Ezek szerint ez nem volt túl jó ötlet.- jött rá Anna.
-Hát nem. Alex még nem ment vissza?- váltottam témát.
-Még nem.
-Amúgy mit csináljak?- tudatosult bennem ismét, hogy eltévedtem.
-Várj, hívom Andyt. - pár perc múlva meghallottam a fiú hangját.
-Hány percet sétáltál?- kérdezte.
-Nem tudom ...Talán 45 percet.- gondolkoztam.
-Oké, és mit látsz?
-Itt egy másik kávézó, étterem,cukrászda ... -néztem körbe.
-Várj, ha elindulsz az étterem irányába, akkor látsz egy szállodát?- érdeklődött komolyan.
-Igen.- néztem oda.
-Akkor asszem tudom hol vagy.- hallottam a hangján, hogy elmosolyodik. -Amúgy gratuláltam már?
-Még nem, de azért köszönöm.- dobtam hátra a hajam büszke stílusban.
-Maradj ott, fél óra és ott vagyunk.- mondta Andy, majd hirtelen letette a telefont.
Pár másodpercig néztem a névjegyzékeimet. Nem bírtam levenni a szemem Alex nevéről. Elgondolkoztam rajta, hogy felhívjam-e. Végül rájöttem, hogy teljesen felesleges lenne. Úgysem venné fel.
-Jesszusom.- mondtam, majd leültem a járdára.
Remegő kezekkel kihúztam a dobozból egy szálat, majd rágyújtottam. Alex miatt jobban izgultam, mint a " kiruccanásomtól ".
Az előttem elhajtó autók sosem fogytak el. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon hová mehetnek. Ezután eszembe jutott, hogy Alex hová mehetett.  Jobbnak láttam nem gondolni erre. Próbáltam kitörölni a fejemből Alex nevét, és minden hozzákapcsolódó dolgot.
Hülyeség. - gondoltam. Rájöttem, hogy ez soha nem fog menni. Egész életemben túl fontos volt.
Ismét elővettem a telefonomat, majd elkezdtem írni a fiúnak egy SMS-t.







Kitöröltem. Még nagyobb hülyeségnek tűnt, mint az előző.
-Ez kész vicc.- mondtam, leginkább magamnak.
Elszívtam egy szálat. Majd még egyet. És még egyet. Észrevettem, hogy a fél doboz tartalma elfogyott, úgyhogy eltettem a zsebembe.
Egyébként az emberek egyáltalán nem néztek rám furán, mikor elsétáltak előttem. Tényleg nem. ( Megsúgom: de. )

Nem sokkal később megláttam egy ismerős kocsit. Soha életemben nem örültem még ennyire egy autónak, mint most.
-Gratulálok!- állt meg mellettem Andy.
-Nem hiszem el.- ültem be mosolyogva.
-Őszintén, ezt hogy tudtad megcsinálni?- kérdezte tőlem röhögve Anna.
-Nem beszélek erről többet.- hajtottam hátra a fejem.
-Azért egy köszönömöt elvárnék.- mondta Andy, miközben megfordult a kocsival, hogy haza tudjunk menni.
-Nagyon köszönöm!

És végre hazaértünk.
Bedőltem a kanapéba és negyed órán keresztül nem lehetett onnan kiszedni.
Utána eszembe jutott a kitörölt SMS. Visszatért a hisztérikus, fárasztó, legszívesebben megölnéd Alexa.
Épp Gyurit zaklattam a történetemmel, miszerint Alexet épp most verik szét, majd egy zsákba teszik az épen maradt darabjait és a folyóba dobják meghalni, mikor motorhangot hallottam. Ezt követte pár kopogás.
Andy odament,hogy kinyissa az ajtót.
-Alexa, gyere!- kiabált be.
Felálltam, vigyázva, hogy ne lökjek fel semmit, majd elindultam a hang felé. Anna is jött velem.
Miközben befordultam megláttam, ki áll az ajtóban. Alex volt és meglehetősen józannak tűnt. A maradék 5 méter futva tettem meg, majd szinte ráugrottam a fiúra. A lábaimmal átöleltem a derekát, fejemet arca és válla közé fúrtam. Az egyensúlya eléggé megingott miattam, ezért hátrált pár lépést. Megsimogatta a hátam. Utána eszembe jutott, hogy a teljes napot végigizgultam miatta, ezért leszálltam róla, majd megpofoztam.
-Oké, ez jogos volt.- fogta meg az arcát.
-Aggódtam.- jelentettem ki.
-Nem kellett volna.- kulcsolta ujjait a csuklómra.
-Az mellékes, hogy el is tévedtem ... - néztem a padlót.
-Komolyan?- mosolyodott el.
-Ne röhögj, nekem nem volt vicces.- túrtam a hajamba.
-Meg sem lepődök, oké?- lökte meg a vállam.
Bólintottam egyet, majd mindketten ránéztünk Annáékra. Ők nem is törődve velünk, elkezdtek ölelkezni, illetve csókolózni.
-Öhm ... - kereste a szavakat Alex.
-Jesszusom, bocs.- mondta Andy, miközben gyengén ellökte Annát.
-Nem baj ... öhm ... Asszem bemegyek a nappaliba.- fogta a tarkóját Alex, majd besétált az előbb említett helyiségbe.
Követtem őt, majd leültünk a kanapéra.
-Amúgy baszdmeg.- fordultam felé.
-Bocs.
-Ennyi? Eltűntél egy napra, azt sem tudom hol voltál, és kapok egy sima bocsot?- tártam szét a karjaimat.
-Nagyon sajnálom anyu. Többet nem fordul elő.- mosolygott.
-Ne mosolyogj.- komolyodtam be. -Hol voltál?
-A bárban, ahol múltkor is. Ittam egy kávét.- mondta még mindig félmosollyal az arcán.
Kinéztem a szobából, ahonnan pont be lehetett látni a konyhába. Andy épp felültette Annát a konyhapultra, miközben lehúzta a pólóját.
Odasiettem az ajtóhoz, majd próbáltam úgy csinálni, mintha teljesen ok nélkül csuknám be. Igazából nem nagyon sikerült, az arcomról le lehetett olvasni mindent.
-Mi az?- sétált mellém Alex. Elkezdte húzogatni az ajtót.
-Semmi. Becsukhatnám? Fázok.
Nem törődött velem, teljes erőből kinyitotta.
Andyékről lekerült a póló, így félmeztelenül csókolóztak.
-Khm ... - köhintett Alex.
Mikor végre észrevették, hogy társaságuk is van, sietősen felvették a földre dobált ruhadarabokat.
A fiú végre becsukta az ajtót, majd leült a földre.
Bekopogtak.
-Figyelj, átmehetnénk?- hallottam Andy hangját az ajtó másik feléről.
Kinyitottam nekik, s átsétáltak.
Alex rezzenéstelen arccal nézett utánuk.
-Állj fel.- fogtam meg a kezét.
-Nem akarok.- sóhajtotta. -Meg akarok szűnni létezni.
-Akkor legalább ne itt ülj. Gyere az ágyra, vagy nem tudom.- túrtam bele a hajamba, majd tovább húzogattam a fiút. Végre felállt. Mielőtt tovább sétáltunk volna hosszan megölelt.
Beletúrtam sötét hajába, majd két tenyerem közé fogtam vékony arcát. Ő a derekamnál fogva átkarolt, s közelebb húzott magához. Csendben hallgattam gyors levegővételeit. Tekintetem megakadt a szemeinél. Barna szemét hosszú szempillái keretezték, amiket egy nő is megirigyelt volna. Tág pupillái szinte teljesen elnyelték az íriszét. Még jobban szúrt a nézése, bár nem fordultam el. Tűrtem ameddig csak bírtam. Látszólag tetszett neki ez a " játék ". Mikor már percekig álltunk így szótlanul, feladtam. Ebben a körben Alex győzött. A hüvelykujjaimmal gyengéden megérintettem száraz, cserepes ajkait.
-Csókolj már meg. - suttogta, hogy csak én halljam. Ajkai alig mozdultak. Szemeivel végigtanulmányozta az arcom.
Számat hozzányomtam az övéhez, majd hosszan megcsókoltam. Becsuktam a szemeimet, s Alex mellkasára helyeztem tenyerem. Éreztem gyors szívverését.
-Nem kéne ezt csinálnunk.- sóhajtottam fel, majd rádőltem a mellkasára.
-Csak mondd meg, ha nem szeretnél engem.- suttogta, s hátrébb lépett egyet.
-Hidd el, nagyon szeretnélek. - közelebb húztam magamhoz.  -De úgy érzem, mintha csak arra kellenék, hogy elfelejtsd őt.
-Istenem, dehogy! Tényleg nem tudom, mi van velem ilyenkor, de sosem tudnám veled ezt megcsinálni. Ha megint kezdem, állíts le. - mondta.
-A kézfogás számít?- pillantottam le az összekulcsolt kézfejünkre.
Pár másodpercig gondolkodott.
-Nem. Ez akár lehetne egy baráti gesztus is, igaz?- mosolygott.
-Igaz.- helyeseltem rá.
Ennél is közelebb hajolt, majd nyomott egy puszit az arcomra. Mosolyogva húzódott el tőlem.
-Ez is egy baráti gesztus.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése