2015. 05. 19.

26. rész

Ismét kegyetlen reggelek következtek.
Már szinte megszoktam, hogy nem visznek be és nem láthatom Alexet. Csak reménykedni tudtam benne, hogy tényleg nem lesz semmi baja. Bár Anna megnyugtatott, hogy holnap végre bemehetek, mert " javult az állapotom ". Persze, teljesen igaza van. Egyre kevesebbet gondolok a pengékre és hasonló dolgokra, meg kevesebbet mondom, hogy nincs értelme élnem.
Lassan beletörődtem, hogy semmit sem számít, én mit akarok. Ez eddig teljesen közhelyes szövegnek hangzik, amit már szinte mindenhol lehetett hallani, én mégis ezt éreztem abban a pár napban. Viszont már pozitívumnak számított, hogy kevésbé látszott rajtam. Oli is túltette magát rajta, pedig a bátyja fekszik bent, én meg szinte semmit sem számítok neki, mégis teljesen kész vagyok már csak a gondolatától is, hogy Alex nincs többet. Nem tudtam neki elégszer megköszönni mindent, és így nem akartam elengedni. Bár ezeket  soha sem fogom tudni, mert temérdek dolog van. Ha ő nem lenne, én sem az lennék az most, aki.
Andyék tízkor indultak el. Fogalmam sem volt, meddig akarnak maradni, úgyhogy kihasználtam az időt, és tovább olvastam, hogy végre a könyv végéhez jussak. Nem, mintha annyira nagyon akartam volna, de lassan illene kiolvasni.
A macskák mellettem döglődtek az ágyon, én pedig a fal felé fordulva olvastam végig a sorokat. Valamennyire megnyugtató volt hallani a lapozás hangját, s ujjaim közt érezni a papír száraz felületét. A csendet néha törte meg Crow vagy Femme ásítása.
Mikor az utolsó oldalakon jártam egy kéz takarta ki a könyvet, ami a következő kötetet tartotta. Teljesen hangtalanul jött be a szobába, észre sem vettem az új társaságomat.
Megfordultam, s végignéztem a karján, amit sötét pulóver takart, majd teljesen meglepődtem, mikor az arcához értem.
Alex állt ott, feje még mindig bekötve, ajkai felfelé ívelve. Nem tudtam, mit is kéne csinálnom, de pár másodpercre biztos lefagytam a látványtól. Boldogság öntött el, s szóra nyitottam a számat, de semmi nem jött ki belőle. Helyette felálltam, s nyakát szorosan átkarolva csókoltam meg, amin még saját magam is meglepődtem, nem hogy Alex, bár akkor cseppet sem foglalkoztam ezzel. Tovább öleltem, szemeimet lehunyva. Percekig álltunk így, mikor végre kinyitottam a szemem és megláttam a többieket, akik az ajtóban álltak, figyelve a történéseket.
-Mondj valamit. Hiányzott a hangod.- szólaltam meg halkan.
-Csak a hangom?- kérdezte.
-Mindened.- mondtam.
-Mellékesen megjegyzem, hogy Anna ötlete volt a könyv.- szólalt meg hátulról Gyuri. Elnevettem magam, majd elengedtem Alexet.
-Mi itt hagyunk titeket, örüljetek egymásnak.- mosolygott Anna, majd becsukta az ajtót, így csak ketten maradtunk, meg a macskák.
-És ... hogy vagy? Azt hittem ... Úristen.- próbáltam értelmes mondatokat összehozni. Leültünk az ágyra, én a karját szorongattam.
-Jobban. Viszont ennek még néhány napig fent kell maradnia.- mutatott a kötésre a fején.
-Annyira örülök, hogy itt vagy. Elmondhatatlanul rossz volt nélküled.- dőltem a vállára. Próbáltam kihasználni az időt, amíg nem néz teljesen hülyének ezek miatt.
-Nem hiszem, hogy annyira nagyon rossz volt. Biztos örültél, hogy megszabadulhatsz tőlem.- nevetett.
-Dehogy, ne mondj ilyet.
-Minden egyes nap vártalak bent. Tudtam, hogy mit akarnak a többiek, de mégis reménykedtem.- csókolta meg az arcom.
-De kómában voltál.- ez inkább kérdésnek hangzott.
-A harmadik napon már nem. Ezért nem akartak beengedni. Meglepetés lett volna az egész.- mosolygott. Átgondolva nem tartottam olyan jó dolognak, hogy ezt titokban tartották, hisz mégiscsak elég mély nyomot hagyott bennem, ami Alexszel történt.
Volt még valami, amit feltétlen el akartam neki mondani, még akkor is, ha nem nagyon érdekelné.
-Lehet, mondta Andy, hogy kint voltunk az óceánparton. Ott leült mellém egy srác, elkezdtünk beszélgetni, majd megcsókolt. Utána azt mondtam neki, hogy van egy barátom, aki kórházban van, de semmit sem számított, nem hitte el, majd megint megcsókolt.
-Azt csinálsz amit akarsz. Nem szabhatom meg. Ha valakivel csókolózni akarsz, akkor csókolózz.- vonta meg a vállát.
Az egésznek nem pont ez lett volna a lényege, de örülök, hogy ennyit is felfogott belőle.
-Mindegy. Jössz enni? Valljuk be, a kórházi kaja nem a legjobb.- mosolygott. Követtem őt le a konyhába, majd leültünk az asztalhoz, ahol már a többiek is ültek.
Az ebéd valami leves volt, amit Anna csinált. A kinézete nem valami bizalomgerjesztő, de megfenyegetett minket, hogy ha nem esszük meg, akkor ránk önti a tálat, szóval csendben kanalaztuk, s végül az egész elfogyott.
-Amúgy emlékszel valamire a balesetből?- érdeklődött ebéd után Oliver.
-A szemből jövő elvesztette az uralmát az autó felett, majd lett egy nem túl kellemes találkozásunk.- mondta egyszerűen.
-És mi lett a bérelt autóval?- kérdezte Anna.
-Még ki kell fizetnem.
-Az már legyen az én gondom.- szólalt meg Andy is.
-Dehogy.- ellenkezett vele Alex.
-De szívesen.- próbálta tovább győzködni.
-Köszönöm.- adta fel végül, mire Andy csak mosolygott.
-Na, menj fel pihenni. Biztos nagyon lefárasztott a kórház.- parancsolt rá Anna.
-Az a sok fekvés ... - rázta meg a fejét, majd felsétált a szobába.
Én lent maradtam és néztem ahogy Andyék elpakolják a tányérokat.
Miután ezt meguntam felmentem hozzá. Ő az ágyon ülve gitározott.
-Nem pihensz?- kérdeztem tőle, miközben melléültem.
-Nem volt olyan megerőltető feladat bent feküdni.
-Mit játszol?- érdeklődtem tovább.
-Csak össze-vissza néhány dalt.- nézett a húrokra.
-Megmutatnád hogy kell gitározni?
Alex arcára kiült némi döbbenet, de mosolyogva válaszolt.
-Persze.
Tehát a kezembe adta a hangszert. Leült velem szemben.
-Fogd le ezt.- mutatott egy húrra. Fogalmam sem volt, mit csinálok, de lefogtam valamit.
-Ezt?- kérdeztem.
-Nem.- vigyorgott a szenvedésemen.
-Várj. Így mindenkinek jobb lesz.- mondta, majd beült mögém. Jobb keze szorosan húzódott az oldalamnál, bal kezével az enyémet irányította. A vállam fölött nézett ki.
-Remélem nem zavar a helyzet.- mondta, vagy inkább kérdezte.
Ismét lefogtam a húrt.
-Oké. A csuklódat hajlítsd be jobban.- igazította meg azt. -És mindig az ujjbegyeiddel fogd le őket. Most még fájni fog, de később megszokod.- magyarázta, közben tovább igazgatta az ujjaimat.
-Te egyedül tanultál gitározni?- érdeklődtem.
-Teljesen.
-Még jó, hogy nekem ilyen tanárom van.
-Ez a C akkord. -váltott témát. Úgy tűnt, őt jobban lefoglalja a "tanításom". Elraktároztam az új infót valahova jó mélyre. Amikor mögém ült, valahogy elvesztettem az önkontrollomat és nem tudtam a gitárra figyelni.
-Látom rajtad, hogy tartasz a hangszertől.- jelentette ki. -Nem kell. Képzeld azt, hogy ez egy macska. Egy macska, aki sokat karmol, viszont ha megtalálod a tökéletes pontokat, akkor dorombol és azt csinálhatsz vele, amit akarsz.- hozta fel a tökéletes példát. Pedig nem rajongok túlzottan a macskákért.
-Ez egy macska.- ismételtem a szavait, majd beleképzeltem, hogy egy macskát pengetek.
Alex sorba helyezte az ujjaimat a húrokra. Ismét nem figyeltem.
Kivette az ölemből a gitárt, majd a sajátjába helyezte. Szembefordultam vele, csak hogy lássam mit csinál. Vigyorogni kezdtem, amikor felismertem a 505-ot.

6 megjegyzés:

  1. :0
    Ez kinzas volt.
    Nem csak Alexa-nak. Nekem is.
    Mi az, hogy Alex mar a 3. napon ebren volt!? En meg itt aggodtam ><
    Mindegy. Orulok, hogy jol van. Mondjuk igazan tehetne valamit Alexa fele...
    Siessetek a kovetkezo resszel! ^^
    <3 :-*

    VálaszTörlés
  2. De jóó lett ^^
    Alex végre kijött:))
    Várom a folytatást:33

    VálaszTörlés