2015. 08. 05.

38. rész

- Mindentől függetlenül én is szeretlek téged. De ... azért maradunk barátok?
Amint kimondtam meg is bántam az egészet. Fogalmam sincs, miért tettem ezt. Talán a kapcsolatunk utáni csalódástól féltem, mikor esetleg szakítunk egymással, vagy nem is tudom. Az a lényeg, hogy itt csesztem el az egészet. Nem messze voltam attól, hogy együtt lehessek azzal a nővel, aki akkor a világot jelentette nekem még baráti kapcsolatban is, mégis egy mondatommal elrontottam.
A kérdésem hatására beállt a csend, rajta pedig látszott, hogy enyhén meglepődik ettől. Azon a magas hangján szólalt meg, amit általában akkor használ, mikor teljesen össze van zavarodva, vagy legszívesebben megszűnne létezni. Túl jól ismerem a reakcióit.
- Persze. Barátok. Igen. Én is így gondoltam - mosolygott rám és elkezdte kevergetni a kávéját. Kézfejét határozottan húzta el az enyémtől, s mikor ismét hozzáértem kissé összerezdült.
Jobbnak találtam elmenni onnan, úgyhogy felmentem Annáékhoz lekommentálni a helyzetet.
- Elbasztam. Nagyon elbasztam - ismételgettem a szobába érve, kezemet a tarkómon pihentetve. Az sem érdekelt volna, ha más meghallja, úgyhogy nyitott ajtónál kezdtem bele.
- Mit csináltál? - kérdezett rá Andy, miközben felült az ágyban.
- Kiderült, hogy mindenki szeret mindenkit, de "maradjunk csak barátok" - mutattam az ujjaimmal idézőjelet, majd folytattam a fel-alá sétálást.
- De balfasz vagy - fogta meg a fejét Anna.
- Tudom - jelentettem ki szenvedő hangsúllyal.
- Miért akarsz vele csak barát lenni? - érdeklődött Andy.
- Mert megijedtem - hajtottam le a fejem, miközben az ágy szélére ültem.
- Mitől, ha mindketten szeretitek egymást? - kérdezték meg egyszerre. Ezután összeröhögtek, majd ugyanolyan komolyan fordultak felém.
- Nem tudom. Egyszerűen... - hagytam félbe a mondatot.
Annáék továbbra sem értettek meg, bár én sem magamat. Otthagytam őket és bevonultam a saját szobámba, hátha valamennyire tisztább lesz a helyzet.

-Alexa szemszöge-

Tudtam, hogy Alexnek vagy Gyuri, vagy Anna lesz az első, akinek elmondja az egészet. Az előbbiben reménykedtem, így a lányhoz fordultam tanácsért, hátha használ valamit.
A konyhában találtam meg, miközben az ebédet készítette, ami szokásos módon szendvics volt. Főzőtudomány hiányában beértük ezzel, bár egy idő után unalmassá vált.
- Hallottam mindenről, nyugi - ölelt meg, mikor közelebb értem hozzá. A szendvicseket félretolta ügyelve arra, hogy a kés sem legyen a közelben.
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen? - tettem fel egy költői kérdést, amire igazából nem is vártam volna választ. Reméltem, hogy most az egyszer nem kezdi el sorolni az okait. Ez nem is történt meg, viszont valami más, igazán biztató mondatot kaptam.
- Mindketten azok vagytok.
- De szeretem őt - folytattam tovább - mindenhogy szeretem. Akármennyire szerencsétlen, köcsög, bunkó ... mindenhogy.
- Inkább menj pihenni - távolodott el tőlem, s utoljára végigsimította a vállam.
A szobámba vonultam, ott próbáltam valamivel eltölteni az időt.
Eseménytelenül teltek a napok. Alex még mindig a barátom volt. Tulajdonképpen legjobb barát, de nem csak ennyit akartam tőle. Mindegy is, nagyon lassan beletörődtem, hogy mást nem kaphatok tőle. Gyuri ezalatt hozta a szokásos formáját, ő Alex lelki világát ápolta, az enyémet pedig Anna. Neki jött még az öccse is, de ő inkább ebben az egészben pártatlan maradt. A többiek szinte semmiről sem tudtak, de talán jobb is.
A bemutatóhoz pedig vészesen közeledni kezdtünk. Ez valamennyire lefoglalta a gondolataimat és bíztam benne, hogy ugyanolyan jó lesz, mint ahogy elképzeltem.
Az udvaron vártuk a turnébuszt, ami már korábban felszedte a többi tagok és a hozzájuk tartozó társaságot, ami a barátnőjüket jelentette.
Gyuri addig teljesen extázisba esett, fel sem fogta hol van, mi történik körülötte.
Hosszúnak tűnő várakozás után végre megpillantottuk a fiúk turnébuszát, ami felénk közeledett. Izgatottan álltunk tovább, csak Andy maradt halál nyugodt, hiszen ez neki egyáltalán nem újdonság. A jármű pedig megállt a ház előtt, ránk várva. Andy lépett oda, s egyszerű mozdulattal kinyitotta a nagy ajtót. Fél lábbal fellépett, beköszönt a buszban lévőknek, majd intett nekünk jelezve, menjünk. Bizonytalan léptekkel siettünk oda, s egymást követve sétáltunk a buszba. Fekete volt, s nagy betűkkel állt rajta a Black Veil Brides név, illetve a logójuk. Andy zárta a sort, majd maga után is becsapta az ajtót. A nagynak tűnő buszt pár perc alatt meg is töltöttük, az eddig benne ülő tagokkal, a barátnőjükkel és a buszsofőrre együtt lettünk 17-en. Szintén köszöntünk mindenkinek, majd helyet foglaltunk. Néhányan az alap üléseket választották, mások pedig az asztal mellett kezdték el kielemezni az életüket, magyarul minden felesleges dologról említést tettek. Andy a többi taggal különült el, nyakában Anna lógott, ami már szinte természetesnek is számított.  Valószínűleg az estét beszélték át, de az izgalom egyetlen árnyalatát sem érezhettük rajtuk. Gyuri meghazudtolta volna magát, ha nem megy azonnal a sofőrhöz beszélgetni. Ő társaságra lelt, szinte egymásra találtak. Egész úton elvoltak egymással, s vicceket meséltek, amiken egymás után röhögtek is. Személy szerint nem találtam olyan viccesnek a dolgot, de ahogy körbenéztem rájöttem, hogy mások sem. Ketten elvoltak a kis világukban, mi pedig próbáltuk eltölteni az időt.
Az emberek beszélgetéseiből kiszűrődő zúgolódást CC és Ashley törte meg, mivel jóval hangosabban egyszerre kiáltották, hogy kő, papír, olló. Az eddig ökölbe szorított kezüket most a figurák váltották fel. CC nyert kővel, ellene pedig olló versengett. Ez a kör még jó párszor lement, majd inkább abbahagyták ezt a tevékenységet.
CC leült az asztalhoz, majd az eddig zsebében lévő ütőkkel kezdett el ott dobolni, Andy pedig a hangszálait melegítette be.
Még korán volt a komolyabb készülődésekhez, így mégis jó hangulat lett a buszban. A fiúk, de leginkább Andy megbízták Annát azzal, hogy ő lesz a felelős a CD-k árulásáért. Boldogan fogadta a munkát, s mosolyogva egyezett bele.
20 perc után megérkeztünk a bemutató helyszínére. Az ablakból kipillantva láthattuk, hogy már így is rengetegen várnak a kapunyitásra. A busz befordult egy szinte teljesen üres parkolóba, majd megállt. Kiszálltunk, az izgalom pedig a tetőfokára hágott, meg minden ilyesmi.
A helyszínhez visszaérve egy hátsó ajtón mehettünk be, hol a biztonságiak megajándékoztak minket egy-egy nyakba akasztható kártyát. Bent megkezdődött a hangszerek behangolása, beállítása, de a székek is felkerültek, ahol a fiúk foglaltak helyet. A társaságunk befoglalta az első sort. Igazából mi mást is csinálhattunk volna? Egy cseppet sem számít, hogy szinte együtt éltünk Andyvel és a tagokkal is párszor találkozhattunk, a koncertélmény ugyanúgy megmaradt, na meg persze az is, hogy kik is ők.
Az időt szinte végignevettük, végül pedig lassan beengedték a rajongókat is. Ahhoz képest, hogy nem siették el a bemutató meghirdetését még így is rengetegen jöttek el. A termet megtöltöttünk, Anna pedig a CD-k árulásában segédkezett.
A kezdés fél hétre volt kiírva, ebből mégis 7 óra lett. A Black Veil Brides felment a színpadra. Gyors bemutatkozást követően elkezdtek mesélni az egész folyamatról, míg végül a kész anyaghoz értek. Összesen 5 dalt játszottak el. A sorrendre nem igazán figyeltem, de a Heart of Fire, a Goodbye Agony, a Last Rites, a Stolen Omen és a Faithless is elég jó reakciókat váltottak ki az emberekből. Igazából az elég jó nem megfelelő kifejezés. Egytől egyig imádták őket, pont úgy, ahogy mi. Különlegesek voltunk, hogy néhány dal szövegét üvölthettük Andyvel, amin az emberek csodálkozni is kezdtek.
Ezek után szinte mindenki rohant megvásárolni a CD-t. A srácok addig egy másik, asztallal és székekkel elrendezett terembe siettek, ahol megkezdődött az aláírásosztás. Innen lassan vonultak ki az emberek, mi pedig mentünk megnézni, Anna él-e még, vagy elnyelte a tömeg. Elégedetten ült egy összecsukhatós széken, érkezésünkre pedig felkapta a fejét.
- Segítsetek, sok volt ez nekem - hajtotta le ismét a fejét, Gyurinak pedig több se kellett, beállt helyette és ő árulta a dolgokat. Feltalálta magát, szinte minden emberhez volt pár kedves szava. Vagy kevésbé kedves, de az már magyarul.

Az emberek elmentek, a hangszereket összepakolták, a CD-k elfogytak. Így kell zárni egy tökéletes bemutatót. Miután minden el lett intézve indulhattunk haza fáradtan, izzadtan, de annál boldogabban.
- Nem tudom Drew, a Sempiternal bemutatója jobban sikeredett - próbált Andyre támaszkodni Oliver, de hamar rájött, hogy nem nagyon fog menni. Csodálkozva figyeltünk fel a Drew névre, mert még sosem hallottuk ezt a becenevét.
- Kussolj Sykes, nem nekem fog átmenni a bandám popba - röhögött Andy. Oli beletörődve megvonta a vállát, majd nevetni kezdett.
- Meg se véded az együttesed? Nem így ismertelek meg kis Sykes - rázta meg a fejét Alex is.
- Kis Sykes? Igazán Turnerkém? - vágott vissza Oliver. Ezt még sok ideig elhallgathattuk volna, de Gyuri éneklése szakította félbe a dolgot. Feltétlen szükséges volt elkezdeni a 505 című Arctic Monkeys számot.
Ezekhez hasonló beszélgetések zajlottak le, míg végül hazaértünk. Fáradtan mentünk volna be a szobánkba, ha Gyuri nem jön rá, hogy október van.
- Gyerekek, lemaradunk Halloweenról - biggyesztette le a száját szomorúan.
- Nem akarjuk előre hozni az ünnepet? - kérdezte Andy, Gyuri pedig heves bólogatásba kezdett. - De nem megyünk cukorért.
Szenvedő nyögések hagyták el Gyuri száját, mire Andy megnyugtatta, hogy vesz neki cukrot.
Gyuri vallatása után pedig végre mindenki lefeküdhetett aludni.


Szinte mindenki későn kelt, még Andy is, akitől megszokhattuk a koránkelést. Gyors készülés és reggeli után néhányan elmentünk megvenni a cukrokat Annáékkal. A kocsi furcsán üres volt, mert csak hárman indultunk a boltba. A közelben találtunk valami édességboltot, ahol sorra pakoltuk a kosárba a cukrokat.
Egy már interjúkból ismert hangra lettünk figyelmesek, ami Andynek volt címezve. Egy baráti köszönés, kézfogás és megláttuk Robert Ortizt az Escape The Fate-ből. Anna azonnal akcióba lendült, egy gyors bemutatkozást követően azonnal elkezdte piszkálni a haját. Kezdem azt érezni, hogy hajfétise van, de ez már mellékes.
Robert gratulált a bemutatóhoz, mert hallotta, hogy jól sikerült és ment is a dolgára. Anna Gyuri helyett is Gyuri volt, átváltott a magas hangjára és boldogan kezdett beszélni a pár másodperce történt találkozásról. A barátja nyugtatgatta, majd kifizettük az édességeket és hazamentünk.
Gyurinak titok volt, mit fog kapni, így Andy jól eldugta előle ezeket.


- Alexa, idejönnél? - kérdezte Alex a nappaliban. A fejemben elmondtam egy imát azért, hogy ne az előzőhöz hasonló beszélgetés legyen a vége, majd leültem mellé a kanapéra.
-Mi az? - elővettem valami hűvösebb hangnemet.
- Ezek után, hogy megbeszéltük a dolgokat gondolkodtam egy kicsit. Gondolom nem találtál még lakótársat, de nyilván könnyebb lenne fizetni a lakást, ha két felé osztanád. Nem tudom, leszűrted-e a lényeget, de van egy szabad szobám így, hogy Anna elköltözik. Itt már szinte együtt laktunk, csak na - hadarta egymás után a mondatait, én pedig végiggondoltam az összeköltözés jó és rossz oldalait. Jó: Alex. Rossz: Alex.
Magamban hosszas érvelés után megszületett a válasz is.
- Csak akkor, ha tényleg nem zavarok és úgy fognak telni a napok, mintha az itteniek meg sem történtek volna - szabtam ki a feltételeket, Alex pedig mosolyogni kezdett. Nem tudtam, mi olyan megmosolyogtatni való rajta, de ez engem is mosolygásra kényszerített.
- Akkor várlak otthon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése