2015. 08. 08.

39. rész

Másnap reggel Andy mindenkit korán felébresztett Gyuri és Zsófi kivételével. Megkezdődött a korai Halloweenre való készülődés. Hannah és Oli  a tökéletes meglepetés miatt beszerzett pár díszt, a cukrok pedig előző nap megvoltak. A hátsó udvarra volt tervezve minden. A medencében egy kicsi műanyag asztal, azon egy tál az édességekkel. Távolabb egy ugyanolyan bútorra sorba voltak rakva a különböző italok, amikért Anna és én mentünk el a közeli boltba. Nem siettünk, mert előző este megbíztuk Zsófit azzal, hogy ne engedje ki Gyurit a szobából amíg nem szólunk nekik, így rengeteg időnk volt előkészíteni mindent. Erre az előrehozott ünnepre jobban készültünk, mint például egy születésnapra, vagy a még távolabb lévő karácsonyra. Az udvar tele lett szórva papírszellemekkel, műpókokkal és hasonló dolgokkal, amiket a parti után élmény volt összeszedni.
A fogaimmal téptem el a celluxot, hogy fel tudjak ragasztani valami pókhálóhoz kevésbé hasonlító dolgot az ajtóra, mikor Andynek beugrott valami új ötlet, ami nem is tűnt olyan hülyeségnek. Igazából az egész az volt, de innentől már egyáltalán nem számított.
– Elmegyek venni tököket, hogy tudjunk valamit faragni is - jelentette be, majd a kulcsait zsebre vágva indult el a kocsihoz, mögötte árnyékként lépdelt a barátnője is. Ezzel pedig elmentek tököt venni, minket meg egyedül hagytak, aminek sosem lesz jó vége. Nem lehet minket felelősségteljes felnőtt nélkül hagyni.
A medence mellett sétáltam figyelve arra, hogy belül minden a helyén van-e, mikor Oliver egy enyhe lökésének köszönhetően a vízben találtam magam teljesen nedvesen. Ezt a löködést már egyszer eljátszották Annával, akkor sem lett túl jó vége, bár most az enyhe kiakadásomon kívül más nem lett. Viszont az asztal épp az esésem útjában állt, így azt nemes egyszerűséggel felborítottam a rajta lévő cukros tállal együtt.
Olit a lábánál fogva húztam magam után, ne egyedül kelljen összeszedni az édességeket.
– Remélem tudod, hogy utállak ezért - mondtam neki csak úgy mellékesen, válaszul pedig szembefröcskölést kaptam. Ezt ugyanúgy visszaadtam, a cukorszedésből pedig csak nevetés lett, meg elázott kinézet. Hannah ugrott be közénk rendet tenni, Alex meg kint jól szórakozott a jeleneten.
Nehezen sikerült felszedni a medence felszínéről a szétszóródott dolgokat, majd az asztalt és a tálat ugyanúgy visszatettük a helyére a vizes édességekkel. Idő közben Annáék is megérkeztek a tökökkel és hamar túl voltak a látványon. Sikeresen kimásztunk, majd Alex ellátott minket pár törölközővel.
Andy a konyhából kihozott kisebb-nagyobb késeket, meg minden olyan eszközt, amivel lehet vágni és mindenki elé rakott egy-egy tököt. Zsófinak és Gyurinak direkt hagyott egyet, hogy ők se maradjanak ki ebből. Hosszú időbe telt, mire belülről megtisztítottuk a tököket, s végre elkezdhettünk arcot faragni nekik. Mindenkinél más-más ábrázatot vett fel a zöldség, Anna pedig szinte minden második vágásnál mellényúlt, így az ujjából egyre több helyen szivárgott a vér. A vágás gyakoriságát csak a hangjaiból szűrtem ki, mert mindig jajozott egyet. Végül sebtapaszos ujjal, de kész lett a töke, mint mindenki másnak kevesebb vérrel.
A kert néhány pontján elhelyeztük ezeket, s végre késznek mondhattunk mindent. Felmentünk szólni Gyurinak, aki duzzogva bár, de lejött. Mikor megpillantotta a helyet azonnali vigyorgásba kezdett, s boldogságában átölelt mindenkit. Hihetetlen, mennyit jelent neki ez az ünnep, amit otthon amúgy simán el is felejtett volna.
És igen. Itt kezdődött a medencébe ugrálás, cukorzabálás, piálás és minden más.


Nem sokkal később eljött az a nap, amit igazából senki sem akart. A cuccaimat pakoltam össze, miközben visszagondoltam, összességében milyen jó is volt ez a 2 hónap. Lehet, hogy voltak olyan napjaim, amiket legszívesebben kitörölnék, de talán ezeknek így kellett történnie. Végignéztem a házat különböző tárgyak keresése közben és szinte minden helyhez tudtam valami emléket kötni. Ez lassan úgy hangzik, mintha soha többet nem mentem volna vissza abba a házba, de azon a napon ezt úgy éltem meg. Látszólag nem voltam egyedül így vele, csak Anna és Andy mosolygott boldogan, mert ez lett a lány új otthona. De persze még vissza kellett jönnie velünk Magyarországra az ott maradt cuccaiért, bár ez mellékes.
Aznap este enyhe szomorúsággal feküdtem le aludni azzal a tudattal, hogy holnap indulunk.
Másnap pedig a repülőtéren elintéztük a jegyeket, túl voltunk a különböző ellenőrzéseken és már a gépen ültünk, magunk mögött hagyva Los Angelest.
A hármas ülésben ültünk Annával és Andyvel, közben az ablakon bámultam ki, mikor megszólaltam.
– Azért remélem, találkozunk még.
– Mi is reméljük - mosolygott rám Anna.
– Tiszta szomorú vagyok, hogy haza kell jönni. Bár lehet Andy azért lenne az, mert maradnék - erre elkezdtek nevetni. – De ugye tartjuk a kapcsolatot?
– Persze! Nem szabadulsz tőlünk - mosolyogtak mindketten, mire én is elkezdtem.
Az út további része hasonló hangulatban telt, mint az eddigi idő. Hosszú órák múlva pedig megérkeztünk a pesti repülőtérre.
Fáradtan mentünk ki a kijáraton a csomagjainkkal, amiket már korábban összeszedtünk.
Alex felajánlotta Andyéknek, hogy aludjanak nála addig a pár napig, amíg minden papírt és ilyesmit elintéznek, így én is később tudtam hozzáköltözni.
A papírok furcsa módon egész hamar elkészültek, körülbelül 1 hét múlva pedig eljött a búcsú ideje.
Visszakerültünk a repülőtérre, Annáék gépe pedig pár perc múlva indult.
Hosszan öleltek végig mindenkit, beszéltek pár sort. A szokásos mondatok Alexnél megszakadtak, ott jobban kitért a dolgokra.
– Nagyon köszönöm a 4 évet, azt, hogy végig mellettem voltál és támogattál. Köszönöm a szeretetedet, azt, hogy volt hol laknom és tulajdonképpen mindent - rámosolygott és megölelte.
– Én is köszönök mindent. Remélem boldog leszel Andyvel és megtalálod benne azt a férfit, akivel leéled az életet - mondta és tovább ölelte. A hangosbemondó megszólalt, Andynek és Annának pedig indulniuk kellett.
Integetve néztük, ahogy felszáll a gépük, mi pedig hazamentünk.

2 megjegyzés: