2015. 08. 11.

40. rész

 2016 januárja

Miután Anna kiköltözött átvittem a cuccaimat Alexhez, így megkezdődött az együtt lakás. Ez így teljesen más volt, mint Andynél. Nem tudtuk kerülni egymást, de igazából én nem is nagyon akartam már. Beletörődtem, hogy barátok vagyunk, de azt a szikrát bennem ez sem tudta eloltani, ezek után pedig még nagyobb tűz keletkezett.
Lassacskán megszoktam Alex reggeli poénjait, a random hisztijeit, ő pedig beletörődött, hogy mindig lenyúlom a pólóit. Egy valami mégis más volt. Nem volt velünk az a személy, aki elviseli a kirohanásaimat, aki magát és a környezetét is veszélyezteti a gördeszkájával, aki szinte minden hónapban változtatja a hajszínét, aki megmentett minket attól, hogy részegen nyilvánosan lejáratjuk magunkat és aki a rossz szóvic(c)eivel ajándékozott meg minden nap. Egy szóval nem volt Anna.
Mikor néha átjöttek Zsófiék nem telt el úgy nap, hogy ne említsék meg, hiányzik Anna. Úgy beszéltünk róla, mintha meghalt volna, vagy soha többet nem látnánk, közben csak pár ezer kilométerre van egy sokkal jobb helyen, sokkal jobb emberekkel körülvéve.
- Valamikor azért jó lenne Skype-olni, már ha egyáltalán beszél még velünk - nevetett Gyuri.

Kimentem a lakásból, hogy megnézzem, a postás hozott-e valamit. A postaládából pár darab borítékot emeltem ki, s miközben visszaértem elolvastam a feladókat. Az utolsó levelet csodálkozva vettem jobban szemügyre.
- Annáék levelet küldtek - jelentettem ki bent, hogy a többiek is képben legyenek. Körmeimet használva felbontottam a borítékot, s könnyed mozdulattal emeltem ki a benne álló darabot. A kettéhajtott világos papír egy fehér csipkével volt körbevonva, amin egy szalag díszelgett. A szalagot kibontva kettényílt lap, így el tudtam olvasni a fekete betűkből összeállt szöveget. Egy meghívó volt az esküvőjükre. Többször átfutottam a szövegen, majd mosolyogva és boldogan adtam át a mellettem álló Zsófinak. Ő Gyurinak, végül pedig Alexhez ért el az üzenet. A reakcióját figyelve észrevettem, hogy a többiek visszajelzéséhez képest ő cseppet sem érzi azt, amit mi. Csak bámulta a szavakat. Lassan hajtotta ismét vissza a lapot, s hanyagul az asztalra dobva állt tovább. Szemei előre meredtek, majd mikor feleszmélt, hogy társaságban erőltetett mosolygásba kezdett. Már túl jól kiismertem ahhoz, hogy ne tudjam megkülönböztetni mikor mosolyog őszintén, vagy az akkori reakciójához hasonlóan.
Gyuri azonnal kisajátította Alex laptopját és Skype-on írt neki egy gyors üzenetet, hogy esetleg ráérnek-e. Erre pár perc után válaszoltak, így felhívtuk őket. Sorban ültünk le a laptop elé, a kivétel Alex volt, mert ő mögötte helyezkedett el, Zsófi pedig köszönés nélkül a kamerába nyomta a meghívót, hogy mégis mi ez.
- Sziasztok! Az meghívó - jelentette ki halvány mosollyal az arcán.
- Az világos, de úristen. Gratulálok mindenki nevében - válaszolta Zsófi, a papírt pedig félretette. Anna gyorsan fogadta a gratulációkat, majd egy más dologba kezdett bele.
- Lehet nagy kérés, de lennétek a koszorúslányaim? - a kérdést leginkább csak nekünk címezte, Zsófi pedig meggondolás nélkül azonnal igent mondott rá. Én alig észrevehetően Alexre pillantottam kérdő tekintettel, mire ő óvatosan bólogatni kezdett. Fontosnak tartottam az ő véleményét erről, mert nem akartam, hogy már csak ezzel is rosszabbul érezze magát, de láthatólag így sem volt a legjobb állapotban akkor.
Szintén elvállaltam ezt az egészet, majd tovább folytattuk a társalgást, hogy mennyire hihetetlen ez az egész.
- Úristen, megnősülök! - szólalt meg Andy mosolyogva, kezét a fejére téve, mire Anna megcsókolta őt. Alex felállt, majd a szobájába rohanva becsapta az ajtót, aminek hangját talán még a túlsó vonalon is lehetett hallani.
- És hogy történt a lánykérés? - vallatta őket tovább Gyuri.
- Egy koncerten történt és úristen... - hajtotta le a fejét Anna, majd elkezdte részletesen mesélni, ahogy a Rebel Love Song-nál Andy felhívta a színpadra, letérdelt és megkérte a kezét.
- Mikor kéne kimennünk? - kérdeztem meg.
- Jó lenne, ha március elején már elindulnátok a ruhák és a szervezés miatt - magyarázta Andy, Gyuri pedig fellelkesülve tervezte hangosan az utazás mindegy egyes kis pontját a jegyek megvételétől a megérkezésig. - Köszönjük szépen, hogy elvállaljátok és eljöttök, tényleg nagyon fontosak vagytok.
- Igazából az esküvőt én akartam Andyvel, de ez már részletkérdés - nevetett Gyuri, majd még egyszer gratulált nekik.
Ezután Annáéknak menniük kellett már most elintézni pár dolgot a nagy nappal kapcsolatban. A Skype-ot kinyomtuk, lecsuktuk a laptopot és Gyuriék hazamentek.
Alex szobája felé indultam, s kopogás nélkül bementem. Az ágya szélén ült, kezeit az ölében tartotta és szótlanul nézett maga elé. Az érkezésemre sem reagált semmit, csak folytatta az eddigi dolgait. Szomorúság és reménytelenség sugárzott a szemeiből, mégis kifejezéstelen arccal ült.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan, miközben becsuktam az ajtót.
- Semmi - felelte. Mindenkinek világos volt, hogy nem gondolja komolyan. Rá van írva, ha rosszul érzi magát, vagy valami baj van.
- Nem ilyen szoktál lenni. Ismerlek már - ültem le mellé, s oldalról néztem az arcát.
- Ez most nagyon önzőn fog hangzani, de tudod, másfél éve én akartam ezt vele. Mindkettőnk rengeteget változott azóta, az érzéseink is, de most... Tényleg nem tudom mi a baj.
- Még mindig szereted?
Pár másodpercig elgondolkozott rajta, majd lassan bólogatni kezdett.
A gondolataim szinte megfagytak, mikor ezt reagálta rá. Talán két dolog miatt volt ez. Az egyik, hogy Anna láthatólag a világ legboldogabb embere Andyvel, ami érthető is, hisz mindent megtesz a lányért. A másik pedig az, hogy eddig nem erről volt szó. Nem ezt mondta a hazautazásunk előtt, mikor mindketten bevallottuk egymásnak, hogy többet érzünk a kelleténél. Azok az elvetett, néha újra felbukkanó csókok sem erre utaltak, amik kettőnk között történtek.
Elvesztettem a fonalat Alexszel kapcsolatban. Erre gondolt, mikor azt mondta, változtak az érzéseik?  Anna így is hosszú időn keresztül távol volt, lehetetlennek tartottam, hogy Alex ezek után is ugyanúgy szerette. Bár úgy tűnt, tényleg komolyan gondolja, amit mondott. De azok a pillanatok most sem voltak világosak, mikor hosszan a szemembe nézett, derekamat gyengéden érintette meg, s ajkait az enyémnek nyomva megcsókolt. Keze a csípőmre vándorolt, én pedig átkaroltam a nyakát és örömmel csókoltam vissza. Mikor a sötét hajába túrva gyakran belemosolyogtam szerencsésnek éreztem magam a nem létező kapcsolatunkkal. Mert ez minden volt, csak kapcsolat nem. Sosem mertem annak nevezni, mert sosem mondtuk ki mi is ez. Az ezt megelőző helyzet után talán még jobb is, hogy nem tettük meg.
Alexet sokáig válasz nélkül hagytam, csak megköszörültem a torkomat és csendben megöleltem a reménytelen hősszerelmest.

2016 márciusa

A repülőről leszállva megkerestük a bőröndjeinket, majd a váróban Andyt pillantottuk meg először a magasságának köszönhetően, így odasiettünk hozzájuk.
Alex a hónapok elteltével sem változott semmit, de titkon reménykedtem benne, hogy valamennyire elfelejti Annát. Minél jobban közeledett a kiutazás napja, annál rosszabb lett a helyzet vele is. Miközben mindenki boldog volt az esküvő hírével, ő csak belülről emésztette magát és senkinek sem akart beszélni róla. Pár mondatot sikerült kihúzni belőle, azzal sem mentem túl sokra. Rossz volt nézni naponta, ahogy 0 életkedvvel csinálja a dolgait és semminek sem tud igazán örülni. Pedig tényleg próbáltam valamennyire örömet szerezni neki, akár a legkisebb dologgal is, amit meg tudtam csinálni, de semmi. Mikor meglátta őket erőltetett egy mosolyt az arcára, de tisztában voltam vele, hogy nem őszinte. Annak hála, hogy minden nap együtt voltunk egyre jobban kiismertem és meg tudtam különböztetni, mikor cselekszik úgy, ahogy a helyzet megkívánja és csak rájátszik a dologra. Ez pedig pont olyan volt. Különben is, meg lehetett különböztetni az őszinte, boldog mosolyát. Olyankor akarata ellenére is kilátszottak a fogai, ami még elképesztőbbé tette az összképet. A pár hónapból ez hiányzott leginkább. Bármikor megkérdeztem, hogy van, csak azt mondta, jól és ajka széleit felfelé kezdte ívelni, amivel mondhatni a szemembe hazudott.
Reméltem, hogy amikor látja Anna mennyire boldog nem lesz ilyen és rájön, hogy ebből a szerelemből semmi sem születhet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése