2015. 08. 31.

Előzmények 1.

Sziasztok! 
Most nem egy részt hoztunk, hanem az eddigi szereplők korábbi éveit szeretnénk bemutatni. 
Kommentben írjátok le, kié érdekel titeket a legjobban! :)
Reméljük tetszeni fog, jó olvasást! 




 - Anna szemszöge -

Az ajtó előtt állva az órámra pillantottam, ami 16:03-at írt. Pécs utcáin szinte futva siettem végig, mikor végre hazaérkeztem. Belépve azonnal felém fordult anyám, aki a gáztűzhely előtt állt.
- Késtél - jelentette ki. Tisztában voltam vele, viszont remélem, hogy ez a pár perc igazán nem fog számítani. Tévedtem.
- Tovább bent kellett maradni - kezdtem azonnal magyarázkodni, s a táskámat letéve vártam, mi lesz a következménye.
- Nem érdekelnek a kifogások. - A szobába ment, én pedig lehajtottam a fejemet. Hamarosan egy övvel a kezében tért vissza, amit az idők során már egész jól megismertem. Felsőmet szinte elszakítva húzta fel, a következő pillanatban pedig megéreztem a bőr erős csípését a hátamon. Összerezdültem, s próbáltam a lehető legkisebb hangot is elfojtani magamban. Tudtam, hogy ha hallja, ahogy szenvedek csak többet kapok, így csendben tűrtem. Nem állt meg egynél, legalább 4-5 csapást is kaptam. Ezek után csak otthagyott, s visszament a szobájukba. Fájó háttal vonszoltam be magam ezek után a saját, szobának nem nevezhető akármimbe. 
Az ágyamra levágódva felszisszentem, mikor óvatosan hozzáértem a frissen szerzett sebeimhez, s éreztem, ahogy a lassan szivárgó vér átáztatja a pólómat. Utáltam ezt a helyet a családommal együtt. Apám egész nap a szobában fetrengett részegen, míg anyám akármit csináltam, "megjutalmazott". Próbáltam a tökéletes gyereket játszani. Jól tanultam, szinte meg sem szólaltam, a házban alig fogyasztottam valamit, mégis mindig volt valami bajuk velem. Akár a kinézetemmel, akár a tanulmányi eredményeimmel. 
A zsebemből lassú mozdulattal húztam ki a telefonomat, amit a munkával szerzett zsebpénzemből vettem. Elkezdtem keresni budapesti, lehetőleg olcsó lakásokat, hogy minél messzebb kerüljek ettől a helytől. Elképzelhetőnek találtam, hogy Pesten nem fognak keresni, így az maradt az utolsó lehetőségem. 
Találtam egy egész jónak tűnő helyet, így felhívtam a tulajdonost. Másnapra lebeszéltünk egy találkozót, már csak reménykedni tudtam, hogy a szüleim esetleg mennek valahova. 
Lefürödtem, bár sebeimet csípte a víz. Ezzel próbáltam nem törődni, majd visszamentem a szobámba, s már aznap este összecsomagoltam a dolgaimat egy nagy táskába.
Másnap az első dolgom a vonatjegyek megvásárlása volt, miután anyuék elmentek. Kész voltam mindenre, s a lakás is megfelelőnek tűnt. Már csak az út volt hátra.
A vonaton ülve a csomagjaimmal együtt visszagondoltam az elmúlt évekre. A verésekre, Pécsre, a házra, s a szüleimre. Alig van onnan jó emlékem és szinte semmi sem kötött már oda. Mire anyuék hazaérnek talán fel sem tűnik nekik a csend, amit ott hagytam nekik. Talán akkor veszik észre, hogy a lányuk nincs ott, mikor a szobámba beérve épp valamit oda akarnak mondani nekem, de semmi. Abban is kételkedtem, hogy bármikor is keresni fognak, de ha mégis, akkor jó távol leszek tőlük. 
A telefonomat bámulva eszembe jutott a barátom, aki mindenről tudott. Felhívtam, s a válaszára vártam. Pár csörgés után meg is hallottam a hangját.
- Szia. Bocsánat, hogy búcsú nélkül ott hagytalak, de a szüleim nem voltak otthon, így muszáj volt lépnem - magyaráztam neki. 
- Semmi baj, megértem. Remélem tudod, hogy mindig itt leszek neked - mondta, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam.
- Nagyon köszönök mindent. 
Tudtam, hogy ő is ugyanúgy mosolyog, mint én. Ezt követően gyorsan elköszöntünk, én pedig vártam az út végét.
Este értem fel Budapestre, s ismét egy hívásra vártam, de most a korábban egyeztetett embertől. Türelmetlenül sétáltam fel-alá az utcán, csomagjaimmal a kezemben, s a mobilomat a fülemhez tartva. A férfi hangját meghallva elkezdtem mondani miért keresem, mire ő egy teljesen más dologgal állt elő.
- Már eladtam a lakást valaki másnak, aki sokkal jobb árat kínált.
Szóval sehová sem tudtam menni. Nem voltak ismerőseim sem, a várost is alig ismertem. 
Összetörten ültem le egy padra, karjaimat simogatva. A kabátom otthon maradt, így csak csendben tudtam ott szétfagyni. Dideregtem, hazamenni mégsem akartam. Annál minden jobb.
Nem sokkal később egy fiú ült le mellém cigarettával a kezében. Óvatosan pillantott rám, s látva a szenvedésemet felállt, s magáról levéve a kabátját rám tette és pulóverben ült tovább. Meglepve, de hálásan néztem felé, s mosolyogva megköszöntem neki.
- Nagy kérés lenne, ha kérnék még egy szálat? - kérdeztem, ő pedig felém tartotta a gyújtót és a dobozt. Kihúztam belőle a cigarettát, majd meggyújtottam azt. 
Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Andrásnak hívják és 22 éves. Elmondtam neki, hogy kerültem a padra, s mik a terveim a továbbiakban. Semmi biztosat nem tudtam mondani a jövőmmel kapcsolatban, az se volt tiszta, hogy lesz-e hol laknom. Ekkor felhozta, hogy van egy szabad szobája és szívesen befogadna egy időre. Persze azonnal ellenkezni kezdtem. Nem gondolhattam komolyan, hogy egy szinte idegen embernél lakjak, de ő csak mondta és mondta. Végül nem volt más választásom, csak a pad, ami rövid idő alatt eléggé hozzám nőtt. A következő pillanatban már hozzá tartottunk
Miután körbemutatta a helyet lepakoltam a nemrég kijelölt szobámban. Nem akartam sokáig maradni nála, viszont meglepett a kedvessége és a nyíltsága felém. Akkor nem lehettem a legmeggyőzőbb látvány, ő mégis úgy gondolta, hogy segít rajtam, amit sosem fogok tudni neki megköszönni.
- Maradj nyugodtan addig, ameddig akarsz - lépett be mellém.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése