2015. 08. 22.

I. rész

A lap felé görnyedve húztam meg a vonalakat, s lassan a megálmodott Los Angeles-i utcaképem kezdett összeállni. Rohamos tempóban satíroztam, árnyékoltam, s próbáltam minél élethűbben papírra vinni az elképzeléseim. Egyébként Anna és Andy Biersack fiaként születtem 21 éve az előbb említett városban. Egyetemistaként tengetem napjaim, s majd' egy éve tudhatom magam mellett barátnőmként Juliet Simms-et.
Halk kopogásokat hallottam a sötétre festett tölgyfa ajtóm felől, majd anyu lépett be a szobámba.
- Dennis, hamarosan vendégeink jönnek 2 hónapra - közölte édesanyám, s az íróasztalra pillantott, hol a nemrég kezdett művem pihent. - Ez gyönyörű - vette kezébe azt, majd közelebbről tanulmányozni kezdte.
- Még alig haladtam vele, de egyébként milyen vendégek? - vettem ki a kezéből, s visszaraktam az eredeti helyére.
- Régi barátaink Magyarországról, nem tudom emlékszel-e Arabella és Alex Sykesra.
- Valami rémlik.
11 évvel ezelőtt találkoztam velük utoljára, így az emlékeim elég halványak.
- Igazából mára terveztünk egy Skype-olást velük, szóval ha gondolod, nyugodtan jöhetsz te is beszélni.
- Akkor mennék, hogy ne legyünk annyira idegenek egymásnak - mondtam, s visszatértem a rajzomhoz.
- Majd szólok - közölte anyu és kisétált a szobámból.
A rajzot befejezve körbenéztem a szobámban, hol meglepő rend uralkodott. Szememmel kiszúrtam egy helyet az elkészült műnek a különböző rajzok, poszterek és képek mellett. A számtalan papír közt falra szerelhető polc helyezkedett el, rajta CDkkel, könyvekkel és emlékekkel. A franciaágyamon lévő fekete lepedőmön pár rajzeszköz volt kiszórva, mellettük üres rajzlapok hevertek szanaszét.
Felálltam az íróasztalomtól, majd összeszedtem ezeket, s a fiókomba raktam a nem szükséges tárgyakat. A kiválasztott helyre rajzszöggel kitűztem a lapot és lementem a nappaliba. A zongoraszékre leülve elkezdtem játszani a választott dalt, ami a Lost It All volt. A refrénnél meghallottam apu jól ismert hangját, miközben a szöveget énekelte az ajtófélfának támaszkodva. Tovább játszottam, ő pedig folytatta a saját szerzeményét. Végigment a dal, majd megszólalt.
- Még mindig jól játszol.
- Jó volt a tanárom - természetes volt, hogy ő tanított ezekre.
- Könnyű, ha jó a tanítvány - mosolygott rám, majd felállt és kiment a szobából.
Következő pillanatban anyu váltotta fel őt, s bejelentette, hogy hamarosan beszélünk Arabelláékkal. Követtem őt a szobájuk irányába, majd leültem mellé az ágyra. Velünk szemben a laptopja helyezkedett el, amin már meg volt nyitva az ablak. Apu szintén helyet foglalt mellettünk, pár másodperc múlva pedig kaptuk a hívást. Felvettük, s megpillanthattam a hónap végén érkező vendégeket. A lány, ki az általunk látott terület szélén ült első látásra is gyönyörű volt. Sötét haja hullámokban omlott a vállára, szinte fekete szemeit gondosan megcsinált tusvonal, illetve hosszú szempillák keretezték. Telt ajkain vörös rúzs helyezkedett el. Gyönyörű arcán mosolyráncok jelentek meg, mikor ajkai szélét felfele húzta.
A szüleink beszélgetni kezdtek, de én nem tudtam levenni a szemeimet róla. Az összes figyelmemet elvette rövid idő alatt, ez pedig csak fokozódott, mikor megszólalt tökéletes kiejtéssel, s lágy hangon.
Rövid ideig beszélgettünk és ez idő alatt egyre szimpatikusabb lett a lány. A beszélgetést az időeltolódás szakította meg, így Arabelláék elköszöntek, s lerakták.
Ezután visszamentem a szobámba. Az ágyon elfeküdve a falamat kezdtem bámulni, de tekintetem megakadt egy közös képen, amin a barátnőmmel vagyok. Hirtelen beugrott, hogy megígértem neki, átmegyek hozzá. Sietve kaptam ki a zsebemből a telefonomat, s a névjegyzékemből kikerestem a nevét. Hosszú csörgések után vette csak fel, majd beleszóltam.
- Szia Juliet! Bocsánat, de közös programom volt a szüleimmel - kezdtem magyarázkodni.
- Semmi baj.
- De ha neked jó most is átmehetek - hoztam fel ezt a lehetőséget.
- Az a baj, hogy most vendégek vannak itt, szóval nem jó, holnap pedig én nem leszek itthon - mondta sietve.
- Akkor még megbeszéljük, hogy mikor találkozzunk.
- Jó, de most mennem kell. Szia - nyomta is ki.
Az éjjeliszekrényemre helyeztem a telefonomat, s unalmamban felnyitottam a laptopomat. Arabella után kezdtem keresgélni, hátha találok valamit. A Google kidobott egy Facebook hivatkozást, amire bármiféle információ reményében kattintottam rá, viszont a lány profilja függesztés alatt volt. Egyedi URL-je látván megcsillant a szemem, így reménykedtem, hogy máshol is használja ezt a felhasználónevet. Gyorsan másoltam be ezt szintén Google-be, s egyből kidobta (reménykedtem),  az ő profilját. Ezt megnyitva nem kellett csalódnom, az első képen egyszerre ő mosolygott velem szemben. A posztok közt néha előfordult egy-egy kép magáról, tárgyakról, végül pedig szembejött egy rajz, amit ő készített. Azonnal ledöbbentem a művön, hihetetlenül gyönyörű volt.
- Látom megtaláltad - hallottam meg hátulról anyu hangját, majd leült mellém az ágyra.
- Aha - válaszoltam, miközben tovább nézegettem a képeit.
- Túl tehetséges, mint te - jelentette ki, miközben egy újabb rajzhoz értünk. - Amúgy szimpatikus?
- Nagyon is.
A mondatot meghallva győztes fejjel kisétált a szobámból, én pedig tovább böngésztem. Sorban jöttek a képek, viszont egy egész alakosnál mégis megálltam. Hosszú, vékony combjai össze se értek, formás csípője pedig felette helyezkedett el. Vékony dereka tette tökéletessé a homokóra alakját. Nőies idomai egészítették ki a képet, arca még mindig gyönyörű volt. Egyre vonzóbbnak találtam így ismeretlenül is.
Bezártam mindent, majd a hátteremen megláttam, ahogy Juliettel együtt mosolygunk a kamerába, s az ölemben ül a lány. Furcsa érzések kavarogtak bennem a kép láttán, s nem tudtam, mit kéne éreznem. Össze voltam zavarodva. Ha Arabellával beszélek, vagy csak látom is, teljesen máshogy érzem magam, mint Juliettel. Első látásra tudtam, hogy meg fogjuk találni a közös hangot, nem úgy, mint a barátnőmmel, akivel így is rengetegszer veszekszünk teljesen értelmetlen dolgokat és már nem úgy látom vele a jövőt, mint a legelején.
- Dennis, jól vagy? - kérdezte anyu az ajtóból. Egy helyben ültem, s dülöngéltem az ágyamon, miközben gondolkoztam, így nem hiszem, hogy azt a jól vagyok benyomást keltettem. Nem válaszoltam, mire ő leült mellém.
- Mi a baj? - vallatott tovább.
Először rámutattam a hátteremre, majd az Instagramot ismét megnyitva kikerestem Arabella profilját. Megértően kezdett el bólogatni.
- Milyen mostanában a kapcsolatotok Juliettel?
- Sokat veszekszünk, de általában mindig leráz. Alig akar velem találkozni, nem is keresi a társaságomat. Mostanában a telefont sem veszi fel - soroltam a dolgokat.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy szakíts vele? - kérdezte anyu.
- Gondolkoztam - vallottam be őszintén.
- És mire jutottál?
- Semmire - ráztam meg a fejem.
- Pedig Juliet nem fog veled. Neki jóval fontosabb a neved vagy a pénzed. Szerinted tiszta szerelemből így viselkedne veled? Hány helyre vitette el magát, vagy vetetett meg veled dolgokat?
- Én is egyre inkább ezt érzem.
A vállamat megütögetve felállt, s kiindult, de az ajtónál visszafordult.
- Amúgy láttam Julietet egy férfival az utcán.
Ledöbbentem, s néhány másodperc csend után csak ennyit tudtam kinyögni.
- Mi?
- Most voltam boltban és miközben kisétáltam megláttam valakivel. Azt hittem te vagy az, de rájöttem, hogy nem vagy szőke, szóval...
- Egyre több indok, hogy szakítsak vele - feküdtem el az ágyon, anyu pedig kiment a szobámból. Kérdés nélkül indokokon kezdtem gondolkozni. Az "elmúlt a varázs" túl mainstream. Ezután jött az, hogy láttam őt valaki mással. Egész jó ötletnek tűnt... de mit mondok majd? Kivel láttam?
- Anyu, nem tudod véletlenül, ki volt az? - kiabáltam ki.
- Matt Peters - kaptam válaszul. Hülye kérdés volt. Anyu a két lábon járó Google.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése