2015. 09. 20.

VI. rész

- Arabella szemszöge - 


Reggel egy ismerős hangra ébredtem, ami mellőlem jött. Érthetetlen volt, talán épp ezért kaptam fel a fejemet rá. Szemeimet lassan kinyitva megpillantottam Dennist, aki mélyen aludt az egyik párnámat szorongatva, a takarót maga köré csavarva. Csodálkoztam hogy nem sül meg, de ez mellékes volt. Rövid idő alatt szinte megszokottá vált, hogy reggelre valaki mellém kerül és nem egyedül alszok. Éjszaka fel sem tűnt, hogy a fiú ugyanúgy elálmosodott mellettem, de reggelre ez általában lényegtelenné is vált.
Nemsokára felém fordult és kinyitotta szemeit, így megtekinthettem a kómás, bágyadt énjét is, ami egyben hihetetlenül aranyos volt. Rám mosolygott, mire a szám széle is felfelé húzódott.
- Jó reggelt - köszöntött, én pedig viszonoztam ezt.
- Neked is.
A hátára feküdve arcomat kezdte tanulmányozni. A bámulásnak sosem volt jó vége két ok miatt.
A, rondának találtak.
B, megvertek utána.
Nagyon reméltem, hogy a B változat nem lép életbe, így besiettem a fürdőbe és próbáltam rendbe tenni magam, már amennyire tudtam. Pár perc után az alig használt szemüvegemmel visszafeküdtem mellé. Nem volt kedvem a kontaktlencsékkel babrálni, mint mindig.  Az arcom végre kész lett, így kevésbé zavart, ha néz. A pizsamának használt ruháimmal tökéletes képet alkottam, de nem kifejezetten zavart.
Miután Dennis is észrevette a változást ő is bement a fürdőbe, de jóval kevesebb időt töltött bent, mint én. Kezeiben nedves vattadarabokkal jött elő. Elém leülve levette a szemüvegemet, s óvatosan letörölte az összes kencét az arcomról. Hiába ellenkeztem, próbáltam takarni az arcom, vagy bármi hasonló, ő csak törölt és törölt. Mondhatni meztelenül ültem előtte, Dennis pedig egyszerű mozdulattal hajította a koszos vattákat a szoba másik végében elhelyezkedő kukába. Mondanom sem kell, beletalált.
- Muszáj volt? - kérdeztem a szemüvegemet újra felvéve, s ismét egyre rosszabbul éreztem magam.
- Muszáj. Sokkal szebb vagy így.
A bátyámon kívül semmilyen férfi nem mondott még hasonlót ( az is csak szimplán testvéri elfogultság volt ), így az ágyat bámulva ültem tovább. Nem várhatta el Dennis, hogy ha párszor elmondja, mennyire szép vagyok, vagy vékony, változik a véleményem. Még akkor sem, ha benne így is jobban megbízok, mint a nem létező barátaimban. És ki tudja, mikor hazudik?
- A szemüveget miért nem hordod gyakrabban? - szólalt meg ismét.
- Ha otthon nem kell mennem sehova általában ez van rajtam - toltam fel az orromon.
- Pedig így is gyönyörű vagy.
Még egy ilyen mondat, én pedig egyre jobban zavarban voltam. Dennisre pillantottam, aki teljesen komoly fejet vágott. Lányos zavaromban mosolyogni kezdtem és megköszöntem a bóknak nevezhető szavakat.
Ezt követően lementünk. A szüleim a bátyámmal együtt még valószínűleg aludtak, mikor Anna és férje a nappaliban ültek és beszélgettek. Beültünk melléjük, s próbáltunk csatlakozni a témába. Konkrétan a macskákról társalogtak, Dennis pedig azonnal felkapta erre a fejét.
- Milyen macska? Legyen macskánk! Kérlek, a cicák olyan aranyosak! - A szüleivel együtt nevetni kezdtünk. Pár másodperc alatt elővette a kisfiús báját, amihez rásegített az elváltoztatott, magas hangjával is. Feltérdelve a kanapéra maga előtt tapsolni kezdett, így a látvány csak tovább fokozódott. Szó sem volt több 21 éves, érett férfiről a házban. Legalábbis az érett szó azonnal eltűnt Dennis mellől.
- Ha ma elmész a menhelyre, akkor lesz cica - hagyta Andy ennyiben, a fiáról pedig sugárzott a boldogság.
Szinte felrepdesett engem magával rántva, miközben megszólalt.
- Jössz velem cicázni?
- Megyek - nevettem el a mondatom végét. Ezután besiettem a szobámba felöltözni és végleg elkészülni.
Mikor újra találkoztunk csak megforgatta a szemeit, mikor az arcomra nézett. Pontosan tudtam, miért. Szemüvegemet kontaktlencsére cseréltem, de nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy újra felkerültek az eddig lemosott termékek. Ezzel visszafordultam a fürdőbe és ismét rá kellett jönnöm, hogy feleslegesen festettem ki magam.
Egyre jobban éreztem azt, hogy a megszokottnál is jobban meg akarok felelni egy bizonyos személynek, aki Dennis volt. Idővel pedig rá kellett jöjjek, ennek a legegyszerűbb módja az, ( bármennyire is közhelyesnek hangzik ) ha tényleg magamat adom.
Nem sokkal később készen álltunk, a fiú pedig hozta a macskahordozót. Kitalálta, hogy menjünk ismét gördeszkával, ha már mindketten jártasak vagyunk ebben a témában, így hát elindultunk vele.
Az utcákon végiggurulva ismét a fejembe csapott az a gondolat, ami szinte sosem hagyott. Amióta kint voltunk talán valamennyire nyugtom volt tőle, de lett pár csendes percem gondolkozni, egyből előjött, s levitte a hangulatomat a béka segge alá. Szeptemberről volt szó, szeptember 1-jéről, ami egybefoglalja az iskola kezdését és a születésnapomat is. A korábbi jobban idegesített, hiszen minden elölről fog kezdődni. A szülinapom csak annyiban érintett, hogy tudtam, még egy csodálatosnak nem nevezhető évet töltöttem el a világon, miközben semmi hasznosat sem csináltam.
Dennisre pillantottam, aki éppen előttem ment. Neki biztos nincsenek ilyen problémái. A szüleitől kezdve az egész életéig minden tökéletesnek tűnik, az lenne talán a legkevesebb, ha valaki beszól neki. Bár miért is tennék? Lehetetlen, hogy valaki nem kedveli őt legalább egy kicsit is, s nincs olyan tulajdonsága, ami piszkálást érdemelne. Nagyon irigyeltem őt szinte mindenért. Legszívesebben elcseréltem volna vele az egész életemet.
Ezen gondolkoztam egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy mennyire jó vele és inkább örülnöm kéne, hogy ennyi időt is együtt tudunk tölteni.
Dennis megállt, mire én ugyanígy tettem. Egy játszótér előtt voltunk, innentől pedig nem volt kérdés, mi lesz a következő dolog, amit csináltunk.
A kapun berohanva nevetve elfoglaltuk a hintákat, s a lábunkkal lökve saját magunkat "szárnyaltunk" a levegőben.
Apró, hideg cseppeket kezdtem érezni a csupasz karomon, ami egyet jelentett azzal, hogy esni kezdett az eső. Az égre nézve megállapítottam, hogy egy hűvösebb nyári esőzésről van szó, ami valamennyire megnyugtatott.
A hintáról leszállva gondolkozni kezdtünk, mi is legyen. A házuk már messze volt, így az kilőve. A menhely szintúgy, tehát másra kellett gondolnunk.
Egy vékony póló volt rajtam, amiben fázni kezdtem. Karjaimat dörzsölve álltam, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyomat, s reméltem, hogy hamarosan vége lesz ennek. A következő pillanatban Dennis húzta rám a pulóverét.
- Megfázol - jelentette ki, mielőtt ellenkezni tudtam volna, s a fejemre tette a kapucniját.
Lógott rajtam mindenhol, körülbelül a combom közepéig ért a felső és az illata... elmondhatatlan volt.
Viszont tető a fejünk felett még most sem volt abban a pillanatban.
Dennis szétnézett, s az egyik kezében a hordozót egyszerre tartotta a deszkájával, a másikkal a csuklómat megfogva indult meg a csúszda felé, én pedig mentem utána.
Egy piros, kicsi emelettel ellátott építményről volt szó, a sárga csúszda és a felső szint alatt kevés hellyel. Oda ültünk be. Dennis haja már a tetőt súrolta, s alig fért el ott. Nem, mintha nekem több helyem lett volna, de nem fejeltem le semmit. Ilyenkor szerencsésnek érzem magam, hogy alacsony vagyok.
A macskahordozó és a deszkák alapból foglaltak egy kevés helyet, így a lábaink már szinte egymás hegyén-hátán voltak. Nem sok választott el attól, hogy normálisan beleüljek a fiú ölébe.
 Próbáltam komolyan felfogni a helyzetet, de valahogy nem ment.
- Hülye kérdés, de elférsz? - szólalt meg Dennis. Mocorogni kezdtem, majd határozottan kijelentettem, hogy nem.
- Gyere közelebb - nézett rám, én pedig úgy tettem, ahogy mondta. - Még egy kicsit.
Zavarban leszek.
Zavarban vagyok.
Az öles gondolatom már romba is dőlt, mivel ott ültem, mögöttünk pedig jóval több hely szabadult fel.
Fura volt ott ülni, mégis kellemes érzés fogott el, mikor már megszoktam a közelséget. Arcunk nem messze volt egymástól, Dennis pedig rám mosolygott.
Haját és arcát egyaránt piszkálva foglaltam el magam, miközben ő folyamatosan a szemembe nézett. Ahogy elfordítottam a fejemet összeütközött az orrunk, s mindketten nevetni kezdtünk. Kezét arcomra helyezte és a hüvelykujjával óvatosan simogatni kezdte. Nem sok idő telt el, s a fiú már lépett is tovább. Rövid időn belül ez lett a második csókunk helyszíne úgy, hogy mindketten tudtuk, ebből semmi sem lesz. Azt sem értettem, Dennis miért csinálta. A helyében már rég elköltöztem volna, ha ilyen lánnyal kell egy házban aludnom, mint én.
A csók mámorából felébredve feltűnt, hogy elállt az eső. Dennis mosolyogva nézett szét, miközben próbált kisegíteni. Onnan kimászva a nedves homokra tapostam, ami körülvette a csúszdát, miközben újra kézbe vettem a gördeszkát és továbbmentünk.
Hamarosan meg is érkeztünk, s Dennisék újra egy macska tulajdonosai lettek.
Miközben a fiú elintézte a dolgokat és tovább nézelődtem, nem sokkal később pedig mellém lépett.
- Mehetünk? - kérdezte. Lehajoltam a hordozó mellé, s az ujjaimat a rácsok közé dugva kezdtem szórakozni a cicával.
Ezután pedig végre hazamentünk.
Anna azonnal kisajátította a macskát, aki a Raven nevet viselte. Egész nap el sem engedte, így esély sem volt megsimogatni, vagy bármi mást csinálni vele.
Este már-már reflexszerűen lépett be a szobámba Dennis, hogy lefeküdjön aludni.
Az ágyra mellém levágódva felém fordult,  s beszélni kezdett.
- Alszunk együtt?
- Csak ha a szobádban - szabtam ki a feltételeket, mire ő mosolyogva bólintott.
Innentől kezdve nem is volt gond azzal, ha véletlenül egymás mellett keltünk volna fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése