2016. 01. 09.

XIII. rész

A lány engedett a szorításából, majd végül csak a tökéletes mosolyát villantotta felé. Öröm volt ránézni, mikor a boldogság így sugárzott arcáról, s ez akarva-akaratlanul is ráragadt a körülötte lévő emberekre.
Amíg lent nagy volt a jókedv, én felsiettem egy üres szobába, amiben szinte csak kacatokat tároltunk. Egy halom egymás tetejére pakolt dobozt elhúzva megláttam a bejáratot abba a szobába, amiben időm nagy részét eltöltöttem, mikor épp ihlethiányban szenvedtem, vagy csak szimplán egyedüllétre volt szükségem.
Felkapcsoltam a lámpát, ami bevilágította az egész szobát. Körülnéztem. Minden érintetlen volt, pont olyan, mint amikor legutóbb elhagytam a helyiséget. Sietve levágódtam a szinte már fekete, ébenfa íróasztalhoz, s a fiókjait kirántva elkezdtem keresgélni.
Mindegy egyes cetlit, lapot végignéztem, mire megtaláltam azt, amin egy bizonyos szöveg állt. Valami romantikus dal-szerűségnek indult, de végül abbamaradt. Most úgy éreztem, a lelkiállapotom elég jó ahhoz, hogy folytassam.
A rímek alkotása közben most először rájöttem egy dologra. Szükségem van egy nőre, aki elénekli ezt velem. Anyut nem kérhettem meg, hisz milyen az már, így hát maradt Arabella. Tudtam, hogy rettentő szép hangja van, mivel nem egyszer hallottam már énekelni. Az egy dolog, hogy ő nem ezt hallja. Még most sem volt teljesen biztos magában, de mintha már haladtunk volna a javulás útján.
A kezemben a szöveget szorongatva futottam le a lépcsőn, majd besétáltam a nappaliba, hol a lány ült. Helyet foglaltam mellette, s magam felé fordítva megfogtam a kezét. Fejét enyhén oldalra döntve pislogott rám és folyamatosan az arcomat figyelte.
- Hatalmas kérésem lenne - kezdtem bele. - Elénekelnél velem egy dalt?
Homlokát édesen ráncolni kezdte, mire a kezébe nyomtam a lapot, amin a szöveg volt. Fekete tollal aláhúztam Arabella részét, s még a nevét is odabiggyesztettem, csak hogy egyértelmű legyen.
Szemei követték a tintával lapra vésett szavakat, amik egymás után sorakoztak. Ez volt talán az eddigi legérzelmesebb szöveg, amit írtam, s mondhatni büszke voltam erre.
A lány felnézett, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, én pedig csak vártam a válaszára.
- Nincs jó hangom.
- De, gyönyörű hangod van Arabella - biztattam, mire a füle mögé túrt egy tincset. A macska, Raven is felugrott a kanapéra, majd levágta magát a lány ölébe. - Szerinte is az - mosolyodtam el, mire nevetni kezdett.
Hosszas győzködés és pár csók után Arabella belement a dologba, így egy hét alatt rohamos tempóban próbáltuk összehozni a dalt, hogy a fesztiválon, amin fellépünk, már tudjon debütálni. Denis segítségével, plusz a meglepően tökéletes összhangnak köszönhetően a srácokkal befejeztük a munkálatokat és kész lettünk a stúdiózással. Emögött jó pár álmatlan éjszaka is van, de a rajongóinknak ezt nem kell tudni.

- Arabella szemszöge - 

Elégedetten ültem le Dennis mellé az ágyra. A fiúra mosolyogtam, mire viszonozta ezt, s egy csókot nyomott az arcomra. Ezután lehajolt, és az ágy alól előhúzott egy aktatáskát. Azt letette közénk, majd kinyitotta. A táska tartalma kimerült a különböző késekben, illetve egy rongyban, amit Dennis a kezébe vett, s elkezdte ezeket törölgetni. A fiúra nézve hátrébb csúsztam, mire ő is felém szegezte tekintetét, elmosolyodott, letette a kést, s óvatosan megsimította az arcom.
- Nyugalom - búgta, mire tovább folytatta a tevékenységét. - Nincs kedved eljönni velem a lőtérre? - Dennis nem sokkal később befejezte a kései tisztogatását, s a helyükre is tette azokat.  Világos szemeivel felém pillantott, mintha az imént elhangzott kérdés teljesen hétköznapi lenne.
Egyre jobban reménykedtem benne, hogy a fiú titokban nem maffiózó és nincs tervei közt kicsinálni engem.
Bár azt a puszta jelenlétével megteszi.
- De, persze - válaszoltam pár másodperc töprengés után.
Dennis felállt, s a szekrényéhez sétált, minek mélyéről előhúzott egy fekete bőrkötéses dobozt. Letette a takaróra, majd felnyitva azt megláttam a fekete lőfegyvert.
Értetlen fejjel néztem ezt, mire Dennis ezt is a kezébe vette, s elkezdte forgatni.
- Üres - jelentette ki, miközben folyamatosan figyelte. Halántékához helyezte, s meghúzta a ravaszt. Szemeim elé kaptam a kezeimet és hirtelen összehúztam magamat, Dennis pedig csak nevetett. Szabad utat engedtem  a szemeimnek, mire a fiú kacagva magához ölelt.
- Nem vicces - morogtam magamnak, mire azonnal rávágta.
- Aranyos vagy.


* * *



A kocsihoz siettünk a fegyver társaságában, s már indultunk is a lőtérhez, amit korábban megbeszéltük Dennisszel. A másik Denis otthon maradt, miután rájött, hogy van macska, vele pedig tökéletes képeket tud készíteni Instagramra a miatta nyálazó lányoknak.
Körülbelül háromnegyed órát kocsikázhattunk, mire megérkeztünk.
Dennis azonnal bele is vágott a dologba, úgy vettem észre, hogy már eléggé ismerik ott a fiút.
Valami fülkéhez hasonló helyhez álltunk be,  amik vékony, magasnak nem mondható falakkal voltak elválasztva. Ez a magasság dolog persze relatív, Dennis feje viszont kilógott efelett.
Rám adta a sötétkék fülvédőt a szemüveggel együtt, majd mikor elkészült megfordult, és elkezdte lövöldözni a papírt. Minden egyes lövésnél mögé ugrottam a hang hatására, majd mikor befejezte megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Mi az? - fordult hátra Dennis.
- Semmi, csak... - ráztam meg a fejem, mire megnyugtatóan elkezdte mondani.
- Nyugi, nem lőlek le. Annyira béna nem vagyok.
- Ja, aztán a következő pillanatban itt fekszek mögötted.
- Máshol fogsz feküdni cica - ezzel újra elkezdett lőni.
Hogy bebizonyítsa, tényleg nem annyira béna, mint hiszem. Mikor visszahúzta a lapot a közepén a lövésének nyomai egy szívet formáztak, benne pedig a nevem kezdőbetűje volt.
Ismét rám nézett, s csókot nyomott ajkaimra.
Nem sokkal ezután Dennis összepakolt, s indultunk is. Útba ejtettük a közelben lévő plázát is, hogy beszerezzünk pár holmit.
Az első bolt, ahova betértünk egy drogéria volt. Dennis azonnal a női részleghez rohant, én pedig csak loholtam utána. Mire odaértem már a fürdőbombák közt keresgélt. Feleszmélt az érkezésemre, s a kezeiben lévő két darabot azonnal az arcomba nyomta, kikérve a véleményemet ezekről.
- Anyukádnak veszed névnapjára?
Pár másodpercig bámult, keresve a tökéletes választ erre, majd rávágta, hogy persze.
- Ugye nem is most van a névnapja? - néztem rá, mire bólogatni kezdett. - Hát te reménytelenül meleg vagy - veregettem meg a vállát.
Szó nélkül a kasszához siettünk, kifizettük mindkét fürdőbombát, mert Dennis nem tudott dönteni a rózsaszín és a kék közt.



* * *



Dennis laza mozdulattal indította be az autót, miközben szemeit végigfuttatta rajtam, s tekintete megállt az arcomnál.
- Denisszel korábban megbeszéltük, hogy pár napig maradunk azon a fesztiválon, ahol amúgy fel is lépek a zenekarral, és meg szeretném kérdezni, hogy nincs-e kedved velünk jönni?
- Persze, van kedvem - mosolyogtam rá, majd hazaindultunk.
Otthon megkérdeztem Gyuritól, hogy elenged-e. Azt sem tudta miről van szó, de rábólintott, anyunak meg nem kell tudnia, hogy a lánya pár napra elmegy.
Dennis társaságában pakoltam össze a holmijaimat nevetve, mikor egymást karolgatva belépett a bátyám és a barátnője.
- Mit csinálsz? - kérdezte Alex a lány derekát ölelve. Otthon ritkán láttam őt ilyes mosolygósnak és boldognak, így meglepett ez a jelenet. Reméltem, hogy félreteszi a Dennis iránti utálatát is.
- A húgod életében először fesztiválozni fog - pakoltam tovább fel sem nézve. Alex hirtelen elkezdett fulladozni a saját nyálában, így pár percig köhögést hallatott.
- Dennisszel? - kérdezett rá.
- Meg Denisszel - mutattam a háttérben a telefonját bújó fiúra, mire a bátyám csak pár értetlen fejet vágott. Nem volt kedvem kimagyarázni őt, így csak legyintettem egyet, s elégedetten lezártam a táskámat. - Élvezhetsz pár napot nélkülem. Ez a lényeg.
Három napig lehettem a magam ura, freedom, happiness, meg minden ehhez hasonló hastag, amit a korombeliek szoktam írni a Facebook-ra feltöltött fesztiálozós képek mellé, s ezt a sort a barátaik folytatták kommentben az ilyesmi megnyilvánulásokkal.
Igazából a buszban ülve esett le, hogy pörögnöm kéne, így pár perc alatt teljesen átszellemedtem, benyomtam a thug life, meg wild child életstílust, és vigyorogva ültem tovább.
Dennis ujjai a combom csupasz részén doboltak az épp induló dal ritmusára, én pedig a kezét vizsgáltam folyamatosan. Kézfejére helyeztem tenyerem, mire kezét lassan megfordította és ujjaink egymásba fonódva pihentek végül. A szemfogait megpillantva észrevettem, épp ezen mosolyog, sőt vigyorog. Ujjbegyemmel végigsimítottam az ajkát, ő pedig lefelé nézve követte a mozdulatom irányát a szemével.
- Nedves itt valami - morgott közbe Robert, mire Dennis olyan "te is tudod, mire gondolok" fejjel bámult rá. - A nyálra gondolok, te barom. - Mintha ez olyan sokat változtatott volna a helyzeten.
   Az út határozottan sokáig tartott. Talán a többiek hülyesége miatt tűnt olyan hosszúnak, de lényegtelen, hisz pár órával később már a fesztivál helyszínén voltunk, ahol kevés túlzással, de mindenhol voltak emberek.
A srácok lepakoltak a fellépőknek szánt öltözőkbe, majd a két Den(n)isszel elindultunk szétnézni a helyen. Világos bőröm felett szúrt a nap, és reméltem, végül nem rákvörös testtel térek haza.
Dennis folyamatosan mutogatta, mi melyik színpad, miközben átnyomorogtunk az emberek között, a másik fiú pedig az emelvények bámulása helyett a csajokat stírölte, keresve a tökéletest. Körül voltunk véve kifogástalan alakú, nap barnította bőrű, platinaszőke lányokkal, ez pedig az önbizalmamat nem kicsit rombolta, de visszafogtam az önsajnáltatásomat.
Végigmentünk a fesztivál egész területén, kivételes módon nem tévedtünk el, ez pedig igen nagy szó. Visszamentünk az öltözőbe, hol már a többiek hideg sörösüveget tartva készültek a koncertre. Lehet, túl sokáig voltunk távol, de hamar bekapcsolódtunk a srácokhoz.
Pár perc múlva pedig már a színpadon is álltak, Denisszel meg előretolakodtunk az első sorba, hogy ne maradjunk le a fontos momentumokról.
Magabiztosan vették a kezükbe a hangszereiket, s ugyanígy kezdtek el játszani rajtuk. Egész idő alatt rohadt jó hangulat volt, még akkor is, mikor Dennis elő akarta adni a közös dalunkat, és felhívott maga mellé. Zavartan, kérlelő pillantásokkal néztem rá, miközben folyamatosan azt az utat mutatta kezeivel, amin fel tudok menni a színpadra. Végül is, egyszer élünk, blablabla, így hát felmentem, kezembe adtak egy mikrofont, megszólaltak a hangszerek, Dennis pedig énekelni kezdett. Nem sokkal később én is követtem őt, szóval ketten énekeltünk. Szempillantás alatt a dal végére értünk, akkor nem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne, vagy nem. Visszaadtam a mikrofont, s mielőtt lementem, Dennis egy puszit lehelt az arcomra. Mosolyogva lesiettem, vissza a helyemre, amit Denis foglalt nekem. Tulajdonképpen minden közelében tartózkodó embert szétkönyökölt, csak hogy megtartsa, de lényegtelen. Lepacsizott velem, majd mosolyogva bámultam tovább a koncerten.
Lassan ennek is vége lett, Dennisék letudták az aláírásokat és a képeket, majd hogy ne tűnjünk túl sznobnak, a maradék egy éjszakát egy sátorban töltöttük, de előtte persze azt fel kellett állítani, ez meg nem ment túl zökkenőmentesen.
- Segítsek? - kérdeztem kerek tizenöt perc szenvedés után, amit stopperrel mértem, csak úgy kíváncsiságból. A sátor a földön feküdt, a srácok a tartórudakat próbáltál felállítani.
- Megoldjuk - legyintett Dennis, hisz mégiscsak ők a férfiak. Legalábbis annak készültek.
Leültem velük szembe, s vártam, hogy kész legyenek. Minimum ötször újra kellett kezdeniük, mert a sátor elég furcsa alakot vett fel, a használati utasítást pedig otthon hagyták. Végül idegen emberek segítségével összerakták azt, majd beköltöztünk.



* * *



A nap épp lemenőben volt, mikor a nagyszínpadhoz siettünk, hogy színes festékport dobáljunk egymásra, miközben önfeledten röhögünk valamit. Ez meg is történt, visszaszámoltunk tíztől, majd dobáltunk, nevettünk, a szánkban pedig fél kiló festékpor gyűlt össze. Nem messze tőlünk egy lány a különböző színű porok helyett feketét dobált, Denis pedig azonnal szerelembe is esett vele. Odament hozzá, majd eltűnt a lánnyal, mi pedig ketten maradtunk a fiúval.
Elmentünk egy bódéhoz, hogy vegyünk valami ennivalót. Próbáltuk kifogni a legrövidebb sort, bár így is jó páran kielőztek minket.
A kért ételekkel leültünk egy füves részre, hol ettünk, és próbáltuk elkerülni azt, hogy szarrá tapossanak minket.
Ezt követően a tisztálkodáshoz szükséges cuccainkat fogtuk meg és elmentünk lemosni a festéket magunkról.
Roppant kellemetlen egyedül elmenni egy nyilvános zuhanyzóba olyan ember nélkül, aki tartja neked az ajtót és kiabál, hogy vannak, még helyetted is. Próbáltam a legkevesebbre csökkenteni a bent töltött időt, de így is rengetegen kiabáltak, hogy gyere má' ki, meg ilyenek. Sietve törölköztem meg, majd felkaptam a ruháimat, s kifutottam. Kint alaposabban megtörölköztem, majd visszataláltam (visszataláltam. én visszataláltam. ki vagyok?) a sátrunkhoz. Dennis már bent várt, így mosolyogva eszmélt fel az érkezésemre.
- Denis? - ültem le mellé, a törölközőt ledobva.
- Amikor a zuhanyzónál találkoztam vele rám kiabált, hogy a csajnál alszik, mert most nagyon szerelmes.
Bólogattam, majd a párnámat igazgatva lefeküdtem.
- Miután hazamentetek beszélünk még? - fordult felém a fiú. Felültem mellé, jobb kezét megfogtam, s az arcát kezdtem nézni.
- Igen - mosolyodtam el, majd Dennis egy csókot nyomott az arcomra.
- Aludj! - szólalt meg újra. Fejemet mellkasába fúrtam, mélyen beszívva az illatát, majd perceken belül már el is aludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése