2016. 02. 13.

XVI. rész

- Dennis szemszöge- 

Este elaludtunk, mintha mi sem történt volna.
Másnap a fejemet fogva gondoltam vissza erre. Ez már a második eset volt, hogy majdnem nekiestem, azalatt az idő alatt, mióta nálunk vannak. Már tényleg éreztem, hogy ideje lépni, csak nem tudtam, melyik irányba is kéne. Nem akartam csak úgy elé állni azzal a kérdéssel, hogy lenne-e a barátnőm. Jóval többet érdemel ennél, de mégsem volt ötletem. Még azt a szerencsétlen levelet is visszakértem anyától, bár így utólag beleolvasva roppant kínosnak tűnt az a darab papír. Inkább a zsebembe temettem azt B tervnek, akkor is, ha A sincs még.
Délután a szobájában ülve (ott, ahol amúgy lett volna) végigvettem mit is szeret. A cicákat. A pizzát. Remélhetőleg engem. Csak ne bízzam el magam. Na jó, ezzel sem mentem sokra.
Anya lefoglalta őt valamivel, ameddig nekem volt pár szabad percem és gondolkozhattam. Mondanom sem kell, hogy a kis kori videóimat, illetve képeimet kezdte el mutogatni neki ismét, amikkel órákon keresztül elvoltak. Újabb pont a "mit szeretnek a lányok" listámon.
Visszatérve anyára, nem tudtam, mi is van vele igazából. Elég hosszúra nyúlt nála ez a megfázás, de elvileg már jobban lett, csak nem látszott rajta. Ő is próbált ötleteket adni Arabellához, bár végigköhögte a párbeszédünket, de a lényeget ki tudtam venni belőle.
Aztán hirtelen elért hozzám az az isteni sugallat, amire eddig vártam. A garázsba rohantam egy gördeszkáért, s megragadtam egy, a kezem ügyébe akadó fehér krétát. Leültem az asztal tetejére, majd elkezdtem felírni a deszkára egy mondatot. "Lennél a barátnőm?" Ennyi volt az egész. Ezután letettem magam mellé, s kinyitottam egy fiókot, amiben különböző csavarok voltak szanaszét szórva. A legtöbb csak ázott az olajtól, de sikerült előtúrnom kettő darab, tisztának mondható anyacsavart.
A következő lépés pedig az volt, hogy ezeket zsebre vágva felfutottam Arabellához és megkérdeztem, van-e kedve eljönni velem deszkázni.
Az utcán letettem elé azt a bizonyos gördeszkát és vártam, hogy észrevegye, de helyette csak rálépett és elkezdett gurulni. Elindultam mellette, miközben reménykedtem, hogy nem kopik le az út alatt a teljes szöveg és kivehető lesz a dolog.
Csak mentünk egymás mellett csendben, néha egymásra mosolyogva. Még mindig semmi, így felvetettem azt az ötletet, hogy üljünk le egy parkba beszélgetni.
Helyet foglaltunk egy padnál. A lábaival maga alá gurította a gördeszkát, s azzal szórakozott végig.
- Arabella - szólaltam meg hosszú idő után. - Nem lazult ki véletlenül az egyik csavar? - érdeklődtem.
- Nem hiszem - rázta meg a fejét.
- Megnéznéd? - kérleltem tovább, mire felvette azt. Megkönnyebbültem magamban, majd rápillantottam a lány arcára, miközben olvasta a szöveget. Elmosolyodott, majd rám nézett, s megölelt. Szorosan fontam őt a karjaim közé, mire halkan kacagni kezdett, én pedig úgy éreztem, hogy az életem tényleg sínen van. Homlokát az enyémnek döntötte, miközben apró csókot lopott tőlem, s aprót bólintott. A mosoly szélesebbre húzódott ajkaimon, miközben a zsebemből kitúrtam a két csavart a levéllel együtt, s az ujjainkra húztam őket. A papírlapot a kezébe adtam, mire lepillantott.
- Mi ez? - kérdezte halkan.
- Korábban írtam neked - mosolyogtam, majd elkezdte olvasni azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése