2016. 02. 26.

XVII. rész

( Emberkéim, Andy Biersack és Ben Bruce egy filmben fog szerepelni. MENNYORSZÁG ) 


Úgy éreztem, hogy végre teljesen tökéletes életem van. Mindent megkaptam, amit csak akartam. A családom elképesztő, imádom őket a barom barátaimmal együtt, s Arabella a barátnőm lett végül, ami hihetetlen jó érzés. Mellesleg végre megváltozott a státuszom Facebookon is szingliről, szóval tényleg tökéletes nap.
Arabella a meghatódottságából felpillantott rám a levéllel a kezében, majd magához ölelt engem. Magam elé bámulva mosolyogtam, mint valami fogyatékos, de a legkevésbé sem érdekelt. A hideg is kirázott a tudattól, hogy már hivatalosan is a barátnőm, és nem kell minden egyes pillanatban bűntudatot éreznem, ha esetleg véletlenül megcsókolom őt.
- Haza szeretnél menni? - érdeklődtem mosolyogva, miközben eltúrtam egy arcába hulló tincset. Ő erre hevesen bólogatni kezdett, majd összekulcsoltuk az ujjainkat, s kéz a kézben sétálni kezdtünk azon az úton, ahol korábban is jöttünk. A deszkákat csak megfogtuk a szabad kezünkben, és élveztük egymás társaságát csendben.
Mire hazaértünk már a Nap is elkezdett lemenni. Az ablakon kinézve láttam, ahogy a narancssárga fények kezdik egyre jobban beborítani az eget, s percek után már halványan fel is tűnt, hogy az eddig világosan szikrázó mennybolt elkezdett sötétben úszni.
- Csillaghullás lesz - jelentette ki anya, mikor leszaladtam a konyhába.
- Arabella a barátnőm - A mosolyom egyre szélesebb lett, miközben kimondtam ezeket a szavakat, édesanyám pedig büszke tekintettel  nézte az arcomat.
- Végre! - nevette el magát, majd magához ölelt. - Kívánnod sem kellett.
- Ez volt minden vágyam - öleltem szorosabban.
Eltávolodott tőlem, majd két tenyere közé fogta az arcom. Újra végignézett rajtam, majd megszólalt.
- Ugye nem kell ismét felvilágosítanom téged?
Sejthettem volna, hogy valami ilyesmivel áll elő. Amióta tizenévesen hallottam a méhecskés sztorit (akkor, mikor már rég nem volt szükségem rá), inkább kifordulok az ajtón az ilyesmi hallatán. Kezdek félni, hogy a fiamnak hogyan fogom előadni ezt.
Ezt követően felmentem a padlásra, ahonnan kicipeltem pár takarót és párnát a tetőre, hogy nyugodtan nézhessük a csillagokat az égen, majd ráadtam Arabellára egy pulóvert, s kiültünk.
Elmondhatatlanul édes volt, ahogy mindegy egyes lehulló csillagnál elkezdett tapsikolni, s csillogó szemekkel bámulta azt, miközben a kezemet szorongatta. Én csak nevettem rajta, miközben az ölembe húztam őt és szorosan átöleltem. Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint a szüleim, akik lent ültek. Apa a biztonságot nyújtó karjait anya köré fonta, s a fejét a vállához helyezte, így nézték az eget.
- Dennis - nézett hátra Arabella. Az a kislányos tekintet most sem olvadt le az arcáról. - Nem fog zavarni a távolság?
- Máris ezen gondolkozol? - simítottam meg az arcát. - Mindent megoldunk. Semmi baj nem lesz - mosolyodtam el. - Észre sem fogjuk venni, s már újra együtt is leszünk. Hamar le fog telni ez az idő. - Az az idő, amit senki sem tudott, hogy igazából mennyi is. Csak bíztam benne, hogy nem lesz sok.
- De ha nagyon akarok valamit, akkor az lassan fog eljönni - fogta meg a kezem, s elkezdett játszadozni vele.
- Én is nagyon akartalak téged. Azt hittem, megőrülök a végére. Most mégis a karjaimban vagy, csak tennem kellett érted. Ezért is tenni fogok.
Fejét a nyakamba fúrta, miközben egyre közelebb bújt hozzám.
- Szeretlek - suttogta bele a csendbe, ami lassan beállt. Nem az a kínos csend volt, hanem az, ami tökéletesebbé tette a pillanatot. Óvatosan cirógatni kezdtem a hátát, mire kuncogni kezdett. Nemsokára pedig lehűlt az idő, így inkább bevittem őt a házba a biztonság kedvéért, s lefektettem a padláson az ágyra. Fölé támaszkodva nyomtam egy csókot a homlokára, majd besiettem a fürdőbe, és lezuhanyoztam.
Mire visszaértem már bebújt az egyik fent hagyott pólómba, s a szürke takaróba csavarodva aludt. Elmosolyodtam a látványtól, majd a hajamba túrva befeküdtem mellé és átölelve őt elaludtam.
Jóval korábban felébredtem, mint Arabella. Ujjaimat a csupasz karján húztam végig oda-vissza, miközben az arcát néztem. Hamarosan egy ásítás mellett felébredt a lány is, s a takarót megigazítva magán a mellkasomra feküdt.
- Jó reggelt - mosolygott, miközben apró csókot nyomott ajkaimra.
- Jó reggelt, angyalom - simítottam végig az arcát, majd felültem, hogy hozzak egy kávét neki. Erre Arabella ugyanígy tett, de ahelyett, hogy felállt volna, csak átölelt hátulról, s nevetés közben eldőltünk mindketten.
- Maradj még - kacagott folyamatosan. - Mostantól kezdve minden pillanatot ki fogok használni veled - ujjait a hajamba vezette, majd ott pihentette a kezét. Felé fordultam, s mosolyogva figyeltem az arca minden apró mozzanatát és belegondoltam, milyen szerencsés is vagyok.
- Azt akarod, hogy lecipeljelek magammal? - kérdeztem nevetve, mire csak bólogatni tudott. Óvatosan felkaptam a karjaimba, s miközben elhelyezkedett ott levittem a lépcsőn. Út közben úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére, s minden egyes lépést jóval lassabban tettem vele. Mikor leértünk a konyhába felültettem a pultra, így lettünk végül egy magasságban. Nyomtam egy csókot az orra hegyére, majd elnyúltam két csészéért, s elkezdtem kávét csinálni. Miközben az főtt, megláttam pár papírdarabot Arabella mellett, amikért elnyúltam, s elkezdtem olvasni azokat.
Adenocarcinóma, haemoptyzis, mellkasi fájdalom, dysphagia, súlyos elváltozások, pozitív röntgenkép. 
Felette egy név állt, Felcser Anna. Összeráncolt homlokkal bámultam a papírokat, miközben újra és újra elolvastam azokat. Ajtónyitódást hallottam meg, miközben anya morgolódott, hogy megint sikerült itthon hagyni a lapokat, de mikor meglátott minket, azonnal abba is hagyta.
- Sziasztok - mosolygott felénk, miközben integetett.
- Hol voltatok? - érdeklődtem, hiszen még csak nyolc óra lehetett.
- Apádnak volt pár... dolga, semmi különös - legyintett, s kivette a kezemből az orvosi papírokat, majd összegyűrte őket. - Ez csak szemét - ezzel pedig fel is viharoztak.
Fura volt a viselkedésük, még egyszer sem láttam őket ilyennek.
- Egy pillanat - mondtam Arabellának, majd utánuk mentem. Kopogás nélkül léptem be a szobába, és csak annyit láttam, ahogy anya próbálja egyengetni a papírt. Felnéztek rám, én pedig csak bámultam őket.
- Pozitív röntgenkép? - kérdeztem rá, mire apa csak sóhajtott egyet. Egymásra néztek, majd mindketten bólintottak.
- Ülj le egy kicsit, kérlek - Úgy tettem, ahogy kérték, s anya megfogta a kezeimet. - Tudod, mostanában eléggé rosszul voltam. Elmentünk rengeteg orvoshoz, de semmi. Aztán végül a kórházban kötöttünk ki, ahol megröntgeneztek, megvizsgáltak, és kiderült, hogy egy elég agresszív tüdőrákom van.
Azonnal elkezdett dübörögni a vér a fülemben, lecsapott a víz, s a szívem egyre hevesebben vert. Csak tátott szájjal, némán bámultam magam elé, majd elkezdtem hajtogatni, hogy ez nem lehetséges.
- Anya. Nem lehet. Mondd, hogy viccelsz. Anya! - néztem rá egyre reménytelenebb tekintettel, mire csak megrázta a fejét.

- Semmi baj nem lesz Dennis. Érted? Jól leszek. Hidd el. Itt leszek veled végig - szorította meg a kézfejemet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése