2016. 03. 23.

XIX. rész

Az eső úgy esett az égből, mint az összezúzott üvegszilánkok. Egy csütörtöki délelőtt zuhogó esőben nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. A macskánkat nyaggattam, mint minden hasonló pillanatban. A barátnőm hazament, a szüleimet nem akartam zaklatni, mert mégis szükségük van pihenésre, hisz ez elég nehéz időszak lesz nekünk. Csak feküdtem a szobámban lehúzott redőnnyel, amin az eső folyamatos kopogása hallatszott. Minden egyes kis neszre felkaptam a fejemet, keresve a hasonlóságot a telefonom és az adott zaj között. Egy üzenetet vártam Arabellától, amiben legalább egy "megérkeztünk, nem zuhant le a gép" szöveg állt. Azt hittem, hogy az a kilenc óra gyorsabban le fog telni, de hiába. Mindig rápillantottam az órára, mikor már úgy éreztem, hogy minimum letelt egy óra. Kiderült, hogy alig telt el negyed is. Morcosan sóhajtottam egyet ilyenkor.
Órák múlva végre megkaptam az üzenetet, amire eddig vártam. Izgatottan kaptam fel az ágyon heverő mobilomat, hogy megnézzem, mit írt Arabella.

"Megérkeztünk. Nagyon hiányzol Dennis"

Mosolyogva bámultam ezt a sort, majd válaszoltam erre.


"Remélem minden oké volt. Te is nekem, angyalom"

Váltottunk még néhány üzenetet, majd jobbnak láttam, ha hagyom kicsit pihenni őt. Inkább lementem a szüleimhez, akik épp a konyhában vitatkoztak azon, hogy ki játsszon a macskával. Én meg meglepődök, miért lettem ilyen...
- Mit csináltok? - vágódtam le közéjük, kisajátítva a cicát, mire mindketten mérges fejjel néztek rám.
- Semmit - mondták egyszerre, majd elkezdték simogatni az állatot. Én inkább csendben játszottam az ágyat a macskának, miközben néha cirógattam őt.
- Arabella? - érdeklődött apa.
- Már megérkeztek, minden rendben volt - mondtam el neki azt, amit a lány is írt. Lassacskán ezt is meguntam. Hirtelen beugrott, hogy nekem tulajdonképpen vannak barátaim is, akikkel lehet, hogy idő közben kissé elhanyagoltam a kapcsolatokat, de vannak. Azonnal hívni kezdtem Rowant és a többieket, hátha van kedvük találkozni.
- Oké, akkor a szokásos helyen? - kérdezett vissza a fiú, mire helyeseltem. Gyorsan le is tettük, majd a kabátomat felkapva elköszöntem a szüleimtől.
- Elmegyek a haverokkal, ha nem baj - nyomtam puszit anya arcára, s kiléptem az ajtón.

Gyorsan sikerült fognom egy sárga taxit, amibe beültem, majd bemondtam a címet. A hátsó ülésen kényelembe helyeztem magam és vártam, hogy minél előbb odaérjünk. A dugókat sikerült kikerülnünk, bár még így is beesteledett, mikor a Sunset Strip jól ismert utcáira értünk. Esténként ez a hely olyan volt, mintha az egész világ ide gyűlt volna, rengeteg személlyel találta szembe magát az ember. Kifizettem az utat, majd kiszálltam a kocsiból, s elkezdtem megkeresni azt a bárt, ahova járni szoktunk. Zsebre tett kézzel kerülgettem az embereket, mikor végre megláttam a piros betűkkel világító feliratot. Egy nagy táblán állt a másnap fellépő együttes neve, alatta a Sold out szöveg. Nem bántam, hogy ezt láttam, hisz a saját zenekarom állt ott. Úgy néz ki, ez a zenélés dolog mégsem olyan szar cucc. Nyilván dobott az emberek rajongásán az is, hogy Andy Biersack az apám, de teljes szívből örültem azoknak, akik a zenénk miatt jönnek a koncertekre, nem csak azért a bűvös Biersack névért. Nem akartam kihasználni azt, hogy már így is kaptam valamennyi népszerűséget, sokkal inkább próbáltam a saját lábamon megállni ebben a világban, apa segítsége nélkül.
Beléptem az épületbe, hol azonnal megcsapott az alkoholszag, amihez amúgy egész hamar hozzá is lehetett szokni. Szétnéztem, keresve a társaságomat, ami egész hamar meg is lett. A sarokban ültek vörös székeken egy boxban, miközben a már kikért sörüket itták. Odasiettem, majd levágódtam szélre egy köszönés kíséretében.
- Tuti hiányoltatok - vigyorogtam rájuk, elvéve Jaketől a korsóját, amibe bele is ittam.
- Megvoltunk nélküled is - húzta vissza röhögve. Fizettem egyet magamnak is, így nem kellett többször ezt tennem. - Elnyelt otthon a kanapé, vagy mi volt veled eddig?
- Ember, a szerelmi életem csak úgy szárnyal felfelé - mutattam a kezemmel, majd a másik karomat egy másik szék támláján pihentettem. Juliet óta Arabella az első lány (bár ő sem volt olyan régen), és lehet, hogy találkoztak már vele, de mégsem a barátnőmként.
Elmondtam, hogy ki is a szerencsés lány, mire gratulálni kezdtek nekem, és sorban kérték a köröket ennek örömére. Még tisztáztuk, ki hogyan is áll ilyen téren, de semmi változás. Mindegyikük reménytelen eset.

Egy új pincérnő jött oda hozzánk, akit eddig még nem láttam. Nemrég vehették fel valószínűleg, még tanulgatta ezt az egészet. Ahogy Chris végignézett a barna hajú lányon, egyből meg akarta mutatni, hogyan is kell kiszolgálni rendesen.

Amíg ő csajozni próbált, mi elbeszéltük ott az időt. Hiányoztak már ezek az összeülések.
Rápillantottam a telefonomra. Este 11 óra volt, ami egyet jelentett azzal, hogy Arabelláéknál reggel nyolc van. Írtam neki egy gyors jó reggelt üzenetet, amit Liam végigkövetett.
- Ne azt a szív-emojit használd. A sárga csillagos aranyosabb - mutogatott a kijelzőmre, én pedig röhögve kitöröltem a piros szívet arra a szerencsétlen csillagosra és elküldtem az üzenetet.
A következő pillanatban Chris is levágódott újra hozzánk, azzal a lánnyal akit korábban kinézett magának.
- Nekünk mennünk kell - nevetve arcon csókolta a lányt, majd egy "mindegyikünk tudja mi lesz" fejjel integetve elment a csajjal. Szegény, nem tudja még mi vár rá...
 Találtunk pár darts nyilat, ami egyet jelentett azzal, hogy közveszélyesekké váltunk. Igaz, nem voltam részeg, mégis nehezemre esett egyenesen dobni. Az alkohol elég nehezen használt nálam, talán ezt is apától örököltem. Bármennyit ihattam, életemben talán kétszer voltam úgy igazán részeg, hogy azt másnap is megéreztem, de ezeknél a random összejöveteleknél ez nem jött össze. Így hát maradt ez a még nem részeg-már nem józan stílus.
Miután sokadszorra sem sikerült középre találnunk a táblán, inkább hagytuk a francba az egészet. Beletörődtünk, hogy ez nem a mi sportunk.
Mindenki úgy gondolta, elég volt ez egyelőre. Az utcára kiérve megcsapott a gyenge szellő, miközben egy intés mellett egy újabb taxit fogtam magamnak. Liamék más felé laktak, így nem volt szükséges egy kocsival menni.
- Nem lenne gond, ha a part mellett mennénk? - kérdeztem a sofőrtől, aki a visszapillantó tükörben figyelt engem. A tekintete azt mondta, hogy de, gond lenne, a szája viszont mást ejtett ki.
Imádtam este az óceánpartot figyelni, teljesen megnyugtatott mindig is. Lehúztam az ablakot, hogy beáramoljon a víz sós illata. Ezt a férfi egy újabb kedves pillantással díjazta, de nem igazán törődtem vele.

Mikor a házunk elé értünk a lámpák már nem égtek. Csendben léptem be a helyiségbe, próbáltam senkit sem felébreszteni. Gyorsan letusoltam, majd be is dőltem az ágyba.
Napok elteltével rájöttem, hogy a távkapcsolat mégsem olyan jó dolog, mint én azt gondoltam. A különböző technikai megoldások mellett is rossz volt csak kamerán keresztül látni Arabellát. Szinte szenvedtem a távkapcsolattól, de mégis ki kellett bírnom ezt az időt.
Egészen addig, ameddig anya be nem lépett a szobámba.
- Szia - mosolygott rám kedvesen, majd leült mellém az ágyra. Ölébe húzott egy párnát és azt kezdte szorongatni, miközben engem nézett.
- Szia - viszonoztam neki a mosolyt.
- Voltunk a kórházban - kezdett bele, én pedig kíváncsian néztem rá. Reméltem, hogy nincs semmi baj, bár akkor nem így jött volna be. - Hiányzik Arabella?
- Hihetetlenül - sóhajtottam fel egy közös képünkre nézve.
- Ugye tudod, hogy szeptember elsején születésnapja? - döntötte félre a fejét, mire bólintottam.
Anya elém csúsztatott egy papírt a szöveggel lefelé. Furcsa fejjel felemeltem azt, majd elolvastam azt, ami a repülőjegyen állt.
- Mi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése