2016. 04. 15.

XXI. rész

Lábaimmal belöktem a bejárati ajtót, kezeim tele voltak a szatyrokkal. Lepakoltam őket a pultra, majd ránéztem az órára. Rengeteg időm volt még a haverok érkezéséig, így inkább leültem a tévé elé játszani. Az ötödik sikertelen öldöklés után anya is beszállt hozzám, aki kissé túlságosan is beleélte magát. Miután ő nyert elkezdte kiabálni, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, s felvonaglott az emeletre, hogy apával is közölje ezt. Mondjuk szerintem ő idő közben megsüketült, de az mellékes.
Lassan pedig megérkeztek az emberek is. Betöltöttük aztán az udvart, s megkezdődtek a vízbelökdösős-magunkatleivós-derajtamnemsegítsemmis órák, amiket szívesen töltöttem el ezzel a fogyatékos társasággal. Külön megakadt a szemem Alex aktuális barátnőjén, vagy exén, vagy fene se tudja min. De semmit sem mondott a srácról.
Aztán ideje volt bemenni az egyetemre, hogy bocs, de nem tudok itt lenni pár hónapig, így halasztanék kicsit, de amúgy minden oké. Ezt lerendezve pedig jött a várva-várt csomagolás, amihez anya már egy héttel korábban nekikezdett, csak hogy minden meglegyen nekik. Én vártam vele még, szeretek az utolsó pillanatban felkészülni az ilyenekre.
A bőröndjeimbe beledobáltam a ruhadarabokat, meg tulajdonképpen mindent, amire valaha szükségem lehet addig, ameddig Arabellánál vagyok. Izgatottan húztam össze a cipzárokat, kezemben azzal a listával, amit anya a kezembe nyomott "rohadt fontosak, ne felejtsd el" címszó alatt. Erre csak néhány dolgot írt. Telefontöltő, telefon, a nemlétező szívem, a plüssmacskám, amit kiskoromban kaptam és még hasonlók.
Meg sem lepődök.

augusztus 29., az utazás napja

A repülőtéren üldögélve, a csomagjaimat beadva az embereket kezdtem el nézni. Unalmamban elég gyakran bámulok őket, elgondolkodva azon, kik ők valójában, mit csinálnak, hová tartanak. Nem szoktak örülni annak, hogy figyelem őket, de ez akkor nem is fontos, úgysem szólnak semmit, csak zavartan kapkodják a fejüket, nehogy rám nézzenek. A sokadik ilyen személy után csak mosolyra húztam az ajkaim, majd a szüleim felé fordultam, akik megvásároltak minden felesleges dolgot a reptéren.
Lassan teltek a percek, majd végre felszállhattunk a gépre.
A levegőben töltött órák alatt alig tudtam aludni az izgatottságtól, s egyben az idegességtől, hogy minden tökéletes legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése