2016. 04. 22.

XXII. rész

szeptember 1. 

Eluntam az életemet, mire végre leszálltunk a budapesti repülőtéren. Meghallottam az angol után furcsán csengő magyar szavakat, amiket már anyától is megszokhattam. Tudtam magyarul, hiszen megtanított még gyerekkoromban, így nem jött semmiféle meglepetés kint.
Összeszedtük a bőröndjeinket, majd fogtunk egy taxit, s Arabelláék címéhez mentünk. Hajnal volt, én meg szó szerint ki voltam készülve az időeltolódástól. Anyának panaszkodtam folyamatosan, miközben végighaladtunk az éjszakai utcákon, s a kocsival követtük a többi járművet.
Az autó lassan leparkolt a bemondott cím előtt, én pedig egyre izgatottabb lettem. Kivettem a csomagtartóból a bőröndjeinket, majd a fekete ajtóhoz közelebb sétálva anya felhívta Alexát, hogy megmondja, megérkeztünk. Gondolom, mennyire örült a hívásnak.
Kinyitotta előttünk az ajtót, s próbáltuk néma csendben üdvözölni egymást, nehogy valamivel felébresszük a lányt, aki fent aludt. Gyurit is végigölelgettük, a többiek pedig még javában feküdtek ekkor.
Még mielőtt felmentem Arabellához Alexa a kezembe nyomott egy papírt. Végigolvastam a lapot, amin nem állt több, csak annyi, hogy a lányt átiratták az álmai iskolájába, amiről annyit mesélt már nekem korábban. Elöntött a boldogság, hogy nem lesz több verés, sem piszkálás, s végre itt is normális életet élhet. El bírtam képzelni, mekkora gyomoridege lehetett benne ezen a napon, hisz alapból újra kezdődött volna minden.
A csokor rózsával a kezemben - s még egyéb ajándékokkal - elindultam arra, amerre Gyuri mondta. A folyosón végigsétálva megálltam az utolsó előtti ajtó elől, ami Arabella szobája volt.
Halkan lenyomtam a kilincset, s vigyorogva beléptem a szobába. Kellemes illat csapta meg az orromat, miközben körülnéztem a teljesen letisztult helyiségbe. A mogyoróbarna falakon ki volt téve néhány közös képünk, volt egy külön rész különböző zenekarokat hirdető posztereknek. Némán sétáltam a sötét padlón, miközben letettem a rózsákat az éjjeliszekrényre és rápillantottam Arabellára. A fehér matracon feküdt összegömbölyödve, mellette összegyűrt zsebkendők hevertek szétdobálva. Valószínűleg sírt a másnap miatt.
Leültem mellé, s óvatosan elkezdtem simogatni csupasz karját. Megnyugtatott, hogy nincsenek rajta friss sebek.
- Angyalom - mosolyogtam folyamatosan, miközben Arabella arcából kitúrtam pár tincset. Forogni kezdett végre, majd mire nyomtam egy csókot az orcájára, ki is nyíltak a szemei.
Kábán nézett rám, de lassan feleszmélt, s meglepődöttség ült ki az arcára. Akaratom ellenére nevetni kezdtem és minden fáradtságom elszállt egy pillanat alatt.
A nyakamba borult hirtelen, s a hátát simogatva kezdtem el suttogni neki.
- Boldog születésnapot, angyalom.
Lassan megcsókolt, én pedig nem tudtam betelni az ajkaival. Egész végig csak csókolni akartam őt, s a magaménak tudni, mohón kijelentve, hogy ő az enyém, az én gyönyörű párom, és senki más nem kaphat belőle, még csak egy kicsi darabot sem.
- Nem hiszem el, hogy itt vagy, Dennis - mondta halkan, mosolyogva, egyre csak közelebb bújva hozzám. Óvatosan az ölembe vettem őt, s cirógatni kezdtem a bőre minden egyes pontját.
- Ki nem hagytam volna ezt az alkalmat - nyomtam egy csókot a homlokára, majd a kezembe vettem a rózsacsokrot, aminek közepén egy mű szál állt. - Túl elcsépelt már - nevettem fel -, de szeretni foglak addig, ameddig az utolsó el nem hervad.
- Dennis - takarta el az arcát nevetve - annyira szeretlek.
- Én is téged - öleltem magamhoz.
A bokám kilógott a nadrágomból, így láthatóvá vállt a friss - a még betakart - tetoválásom, amit még Los Angelesben csináltattam. Egyszerű minta volt, egy óriáskerék, viszont a szárában el volt rejtve egy A betű, csak hogy a bőrömön is megjelenhessen valami Arabellához kapcsolódó dolog. Nevetve nézett arra is, kapkodva a fejét egyszer az arcomra, aztán újra a bokámra.
- Jézus, majdnem elfelejtettem - csaptam a homlokomhoz, majd elvettem a papírt is az éjjeliszekrényről, s a lány kezébe adtam.
Lassan kezdte el olvasni, láttam, ahogy a szemeivel követi a sorokat. Mire a végére ért rám nézett, én meg bólintottam egy aprót, hogy tényleg igaz. Felcsillantak a szemei, s csak a lapot bámulta folyamatosan.
- Én viszlek el - nevettem fel ismét megcsókolva őt -, de még van egy kis időnk.
Erre Arabella ismét lefeküdt, s megütögette maga mellett a helyet. Én is így tettem és átöleltem őt, miközben beszívtam az illatát, s a tarkóját kezdtem el csókolgatni. Becsukta a szemeit és csak mosolygott magának, én pedig a világ legszerencsésebb férfijának éreztem magam minden egyes pillanatban, amiben vele lehettem, s a világ összes kincséért sem cseréltem volna el ezeket a perceket.
Így feküdtünk egymás mellett, Arabella néha elbóbiskolt, majd mikor idő volt újra felébresztettem őt.
Lent ültem a konyhában egy nagy bögre kávéval a kezemben, miközben azt vártam, hogy felöltözzön végre.  Arra eszméltem fel, hogy Arabella lefut hozzám (szoknyában!) és érdeklődik, melyik felsőt vegye fel. Két tök ugyanolyan inget láttam, nem igazán értettem, mi ez a nagy felhajtás köztük, de rámutattam a baloldalira.
- De nekem a másik tetszik.
- Akkor vedd fel azt - mondtam.
- De szerinted ez szebb.
- Vedd fel azt, amiben jól érzed magad - hagytam rá, de ő nem engedett.
- De nekem fontos a véleményed.
Oké, tényleg nem tudtam, mire is vállalkoztam, mikor azon a szép augusztusi napon megkérdeztem, lesz-e a barátnőm. Minden esetre, nem bántam meg, az a lényeg.
Arabella felszaladt az emeletre felvenni a ruhadarabot. Végül nem derült ki számomra, melyiket is választotta, de nem baj.
Mosolyogva végigpillantottam rajta, ő pedig fordult egyet, hogy mindenhol szemügyre tudjam venni őt.
- Gyönyörű - nyomtam egy csókot az arcára, majd Alex kocsikulcsát felkapva elindultunk az autó felé.
Ahogy beültünk azonnal benyomtam a rádiót, s valami olyan adást kezdtem keresni, ahol normális zenét játszanak. A sokadik sikertelen alkalom után inkább hagytam a fenébe az egészet és végre elindultunk.
A GPS navigált végig, út közben néha rápillantottam Arabellára, aki látszólag elég ideges volt. A piros lámpát kihasználva rátettem a kezem a combjára és megszólaltam.
- Ne izgulj. Minden oké lesz. Ennél már csak jobb lehet minden.
- Biztos? - simította meg a kézfejemet.
- Biztos.
Hátulról dudálni kezdtek. Észre sem vettem, hogy zöldre váltott a lámpa. Újra elindultam, s az órára nézve rájöttem, felesleges volt eddig sietni.
Egy nagy épület előtt álltam meg, s elkezdtem helyet keresni a parkolóban. Lezártam az autót, majd Arabella derekát átkarolva besétáltunk az épületbe. Az aulában már kezdtek összegyűlni az emberek, de látszólag még nem volt ott minden osztály. Egy folyosóhoz érve elkezdtük keresni Arabella termét. A szertár mellett meg is találtuk, s miután átolvasta a névsort, bement. Mielőtt átlépett a küszöbön megcsókolt, én pedig biztatóan megszorítottam a kezét.
- Hívj, ha jöhetek érted - mosolyogtam rá. Ő is így tett, majd bement a terembe végre.

***

- ...És úristen, már barátkoztam is! - nevetett, én pedig mosolyogva hallgattam a kocsiban ülve a sztoriját az egész napról. Arabella teljesen felpörgött, be sem állt a szája egész út alatt, aminek persze örülök, és a kezdetekhez képest tök nagy teljesítmény. A házukig mesélt, majd előadta az egészet a szüleinek és Alexnek, nem is törődött vele, hogy amúgy ajándékoznának, és már a tortáján is égnek a gyertyák.
Mikor észrevette magát lehunyta a szemeit, s elfújta a szálakat mosolyogva. Aztán ehettünk. Sokat. És boldog lettem. Nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése