2016. 06. 21.

XXVI. rész

A bőröndjeinket már előző este összecsomagoltuk, csak az utazásra vártunk, ami egyre jobban közeledett. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk nyaralni a Balatonhoz, Arabelláék egyik ismerőséhez. Kölcsönadta a nyaralóját, úgyhogy nem kellett sokat gondolkoznunk azon, hova megyünk.
A táskákat bedobáltuk a csomagtartóba, ami azonnal megtelt a négy bőröndtől. Apa épp akkor csapta be az egyik ajtót, mikor mi az utolsó csomagot dobtuk be, majd a szüleink alaposan végigmértek minket. Úgy gondoltuk, egyszerűbb lesz, ha mi külön megyünk Arabella bátyjával és Bogival, azaz a barátnőjével. Anyáék viszont nem voltak biztosak abban, hogy elengednek minket a több, mint egy órás útra egyedül, azzal a tudattal, hogy a GPS-re vagyunk utalva. Az senkinek sem számított, hogy ők végig előttünk fognak menni, így nehéz lenne eltévednünk, bár mindenki tudja, mire vagyunk képesek.
- Csak kövessetek minket - nézett anya komolyan Alexre. - Ne próbáljatok rövidíteni. Ne menjetek más útvonalon. Sosem lesz jó vége.
Alex csak bólintott egyet, majd közelebb sétált a kocsihoz. A nyitott ajtóra támaszkodott, miközben együtt figyeltük, ahogy a szüleink beszállnak az autóba. Gyuri még egyszer visszapillantott ránk. Látszott a szemében a büszkeség, majd becsapta az ajtót.
Mi is beültünk a kocsiba. Alex ragaszkodott hozzá, hogy ő üljön elől a barátnőjével, úgyhogy Arabellával muszáj volt befoglalnunk a hátsóülést, ami valljuk be, nem volt túl jó ötlet.
- Légyszi ne kezdjétek el nyalni egymást - csatolta be az övét a bátyja, miközben a visszapillantó tükörből nézett ránk.
- Maximum én nyalom őt - vigyorogtam, ő pedig elkezdte a szemét forgatni. Bogi és Arabella is elkezdett vihogni, én pedig büszke fejjel hátradőltem az ülésen. A szüleink közben már el is indultak, erre csak akkor eszméltünk fel, mikor elkezdtek folyamatosan dudálni nekünk.
Alex a szemeit forgatva elindította a járművet, majd elkezdtük követni a szüleinket a szürke úton.
Az utazás eleje azzal telt, hogy Bogi kapcsolgatta a rádiót. Már idegesítő volt, ahogy maximum 5 másodperc után át is kapcsolt valami másra, aztán végre meghallottuk az örök klasszikust, azt a dalt, ami bármelyik pillanatban tökéletes, azaz a Bulibárót. Üvöltve kezdtünk el tombolni a számra, úgy csinálva, mintha tényleg élveznénk. Pedig nem.
- Álljunk már meg, pisilni kell! - sipákolt Arabella mellettem már az első fél órában. Alexet kerek harminc perc alatt lefárasztottuk a szóvicceinkkel, amiket Gyuritól tanultunk. Ehhez jöttek még a hisztik a két lánytól, mert természetesen felváltva kellett vécére menniük, plusz az a majd' negyven fok sem tett jót nekik, ami klímával is elviselhetetlen volt.
- Fogd már vissza a hólyagodat, nem hiszem el - kanyarodott le ismét egy benzinkúthoz.
Ahogy megálltunk a lányok egyből megrohamozták a mosdót, szinte sorban lökték fel az embereket, csak hogy bejussanak. Én addig kiszálltam a kocsiból, s nyújtóztam egyet, miközben visszatoltam a napszemüvegem az orromra.
- Kérsz valamit bentről? - kérdeztem az épp kimászó Alextől.
- Egy normális húgot, azt, hogy otthon maradhassak nélkületek, meg egy kis nyugalmat - gondolkodott el komolyan. Nevetve ellöktem magam a kocsitól, majd az ajtón keresztül besétáltam az épületbe. A köszönés után egyből a hűtőszekrényhez indultam, ahonnan gondolkodás nélkül kivettem két üveg jéghideg vizet a többi ital közül.
Beálltam a többi ember mögé, hogy fizetni tudjak, ám mikor én kerültem sorra, hátulról meghallottam a nevem egy csapat lány szájából. Reflexből megfordultam a tárcámmal a kezemben, miközben végigpillantottam rajtuk. Sötét ruhák, szembelógó haj, bakancs, kezükben pedig sör, rám pedig csillogó szemekkel néztek. Mosolyogva kifizettem a vizeket, s mikor visszafelé indultam végre leszólítottak.
- Sorry, can you... - kezdett bele az egyik, mire közbevágtam.
- Tudok magyarul.
Meglepetten néztek egymásra, majd megkönnyebbülten kezdte el megint.
- Kérhetnénk egy aláírást? - mosolygott.
- Persze - vigyorogtam, miközben az egyik nőtől a pult mögül kértem egy tollat, majd elkezdtem sorban osztogatni az autogramokat.
- Tényleg magyar barátnőd van? - érdeklődött egy szőke.
- Szerinted miért vagyok itt? - mosolyogtam, majd visszaadtam a tollat a hölgynek.
Beálltunk csinálni még pár képet, beszéltünk pár szót, aminek Alex vetett véget.
- Húzd ki a beled, már anyukád is zaklat, hogy hol vagyunk - dugta be a fejét az ajtón, majd sietett is vissza az autóhoz. A szemeimet forgatva fordultam vissza a lányokhoz, majd lehúztam a napszemüvegemet a szememre.
- Ne haragudjatok, de mennem kell.
Elköszöntünk egymástól, majd visszamentem a kocsihoz, ahol mindenki rám várt.
- Épp alakultak a szociális kapcsolataim - csináltam úgy, mintha letörölnék egy könnycseppet az arcomról.
Ezután pedig újra elindultunk.
Anyáék meg sem lepődtek, hogy jóval később értünk oda, mint ők. Folyamatosan telefonon nyugtattam őt, hogy jó úton vagyunk, nem tévedtünk el, semmi baj nem történt, de nem hitt nekem.
Miután leparkoltunk, becuccoltunk, és meggyőztük a szüleinket, hogy élünk, egyből felvettük a fürdőruháinkat, majd indultunk is a partra.
A Balatonnál hemzsegtek az emberek. A legtöbben a vízben röhögcséltek, vagy a földön napoztak. Mi azonnal berohantunk a langyos vízbe. Nekem viszont senki sem szólt, hogy a déli parton vagyunk, én pedig a 195 centimmel nemigen fogok ott úszni úgy, hogy akármeddig sétáltunk, max a derekamig ért a víz. Apával szomorúan összenéztünk, majd próbáltuk kihasználni ezt a mennyiséget. A többieknek jó volt, ők boldogan úszkáltak ott, mi pedig beletörődtünk, hogy túl magasak vagyunk.

* * *

A repülőgépen ültünk a családommal. Mosolyogva megfogtam a mellettem ülő barátnőm kezét, majd nyomtam rá egy csókot. Arabellát felvették arra az egyetemre, amit kinézett Los Angelesben, úgyhogy egyértelmű volt, hogy kiköltözik hozzánk, s ott kezdi el a tanulmányait. Kinéztem az ablakon, s egy utolsó pillantást vetettem Magyarországra. Innentől kezdve pedig elkezdődött a közös életünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése