2016. 07. 06.

XXVIII. rész

- Dennis, elfogadod feleségedül Arabella Sykes-ot?
- Igen.
- Arabella, elfogadod férjedül Dennis Biersacket?
- Igen. 
A pap rám nézett, majd folytatta.
- Megcsókolhatod a menyasszonyod. 

***

Majdnem kereken két évvel az esküvőnk után már egy büszke apának mondhatom magam. Az első kisfiunk, Nathaniel nemsokára ünnepli a második születésnapját, Arabella pedig a szíve alatt hordja a kishúgát is. Egyre csak közeledik a születése napja, én meg minden egyes nap izgatottan kelek fel, hogy mikor érkezik már meg a kislányunk. Reménykedtem benne, hogy a feleségemre fog hasonlítani Violet. A bátyja szinte a keverékünk lett a barna hajjal és kék szemmel, arcán mindkettőnk vonásai felfedezhetőek voltak.
Rettentően féltettem a babákat és Arabellát a szüléstől, hiszen a  feleségem több ok miatt is veszélyeztetett terhes, úgyhogy nem volt minden gondmentes.
Apa viszont talán jobban lett a gyász után. Az ideje nagy részét az unokájával töltötte, s ő is együtt várta velünk a kislány érkezését.
Az egyik nap muszáj volt bemennünk a kórházba. A feleségemből ömlött a vér, eközben szédült is. Idegesen indítottam be az autót, hátul Arabellával és a kislányunkkal, miközben próbáltam minél hamarabb beérni.
Ezután befektették pár napra. Az orvosok azt mondták, semmi baja nem lett Violetnek, ez valamennyire megnyugtatott, de mégis rettentően féltem. Abban a 4-5 napban pedig a kislányunk úgy döntött, ideje kibújnia.
Már akkor éreztem, hogy valami nem oké, mikor az orvosok kiküldtek az épp szenvedő feleségem mellől, és azt mondták, üljek le egy kicsit kint. A helyemre még több orvos jelent meg, a szívem a torkomban dobogott, kivert a víz és tulajdonképpen minden bajom volt ott.
Aztán kijött egy idős férfi. Körülnézett, majd hosszasan rám pillantott. Bentről meghallottam a lányunk sírását.
- A felesége belehalt a szülésbe. Fogadja őszinte részvétünket.

Abban a pillanatban elsötétült minden.



...
Angels never die

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése