2016. 08. 04.

Kimaradt jelenetek #1

Sziasztok! 
Facebookon megkérdeztük, szeretnétek-e olvasni néhány kimaradt jelenetet a történetből. A legtöbben igent mondtatok, úgyhogy itt is lenne az első rész, amit még a legelső variációban találtunk ki.
Jó olvasást!


2012. augusztus 7. 

- Alex szemszöge -

Körbepillantottam a társaságunkon, miközben egy nagyot sóhajtottam, s előhúztam a zsebemből a fekete dobozt, amiben a gyűrű hevert. Úgy gondoltam, itt az ideje a lánykérésnek, hisz már jó ideje együtt voltunk Annával, úgyhogy felesleges lett volna tovább húzni ezt.
- Várjatok még - szólaltam meg, majd az öklömbe szorítottam a dobozt. Innen már nincs visszaút.
A mosolygó Anna felé fordultam, aki épp Gyurival beszélgetett szokás szerint valami hülyeségről, de mire ránéztem abba is hagyták a társalgást. Féltérdre ereszkedtem, majd bele is kezdtem.
- Emlékszem arra a napra, mikor először megláttalak az egyetem folyosóján, kezedben azzal a füzettel, amibe a mai napig is rajzolsz. Mindig távolról néztelek, féltem közeledni feléd. Aztán egyik nap az asztalon hagytad a tolladat, én pedig kihasználtam ezt és utánad vittem. Ne tudd meg, utána milyen büszke voltam magamra, amiért ezt megcsináltam - nevettem el magam. - Elkezdtünk beszélgetni, minden nap egy kicsit többet, míg végül eljutottam odáig, hogy elhívlak randizni. A randikból lett ez a kapcsolat, ami a legtöbbet jelenti nekem a világon, és nem lehetek elég hálás, amiért itt vagy nekem. Már csak azt szeretném megkérdezni, hogy lennél a feleségem? - nyitottam fel a dobozt, miközben Annára pillantottam. A háttérből hallottam a meglepődött jujgatás a többiektől, a lány arcáról viszont semmiféle érzelmet nem tudtam leolvasni. Kezdtem aggódni, de csendben nyugtattam magam, hogy biztos csak megilletődött.
- Alex - hallottam meg a hangját. - Állj fel, kérlek - simított végig a karomon, én pedig zavarodottan így is tettem. Levert a víz, miközben kétségbeesetten néztem újra a többiekre.
Anna megfogta a kezem, s egy nyugodtabb, árnyékosabb helyre vezetett, ahol kevesebb ember volt.
- Mi... mi a baj? - kérdeztem tőle az arcát fürkészve.
- Ez nekem még túl... korai - mondta ki halkan, bennem pedig hirtelen egy világ dőlt össze. Úgy tűnik, csak szerintem volt elég hosszú eddig a kapcsolatunk. - Nagyon sajnálom Alex. De édes volt. Nagyon - mosolyodott el.
Oké. Nem elég, hogy rohadt kínos volt az egész mindenki előtt, de még rettentően fájt is. Sokat készültem rá, már fejben meg volt minden, de hiába. Nem erőltethettem rá az esküvőt, ha ő még nem érezte úgy, hogy itt az ideje. Beletörődve visszasüllyesztettem a zsebembe a gyűrűt, majd a hajamba túrtam, s egy kevésbé őszinte mosollyal visszapillantottam Annára. Ő nyomott egy csókot a számra, majd egymás kezét megfogva visszasétáltunk a többiekhez.
Csak csendben álltam egész végig a buszon, a többiek nem kérdeztek semmit, de talán jobb is így.
***
Ilyesmikre számíthattok a következő részekben is, viszont a hosszúság valószínűleg eltérő lesz.
Reméljük elnyeri majd a tetszéseteket! :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése